Lejárt lemez a Dogwifhat – Ezeket a tokenek vedd helyette

A Solana hálózata elképesztő sikereket tudott elérni, aminek hála több SOL alapú mém kriptó is a mennybe jutott. Ilyen volt például a Dogwhfhat (WIF), amelynek értéke közel 400 százalékkal ugrott meg pillanatok alatt.

Azonban a legtöbben egyetértenek abban, hogy a sapkás jószág története a végéhez közelít.

Éppen ezért most bemutatunk néhány új kezdeményezést, amivel akár a Dogwhifhat sikereit is reprodukálni lehet.

A WIF a figyelem középpontjában

A Solana hálózatát használó layer 1-es kriptók között elképesztő erősödést lehetett látni az előző hetekben.

A futamnak ráadásul a mém kriptók voltak a legnagyobb nyertesei, aminek hála számos viszonylag ismeretlen altcoin tudta megsokszorozni értékét.

Ilyen volt a Dogwifhat is, amelynek értéke 80 millió dollárról egészen 360 millióra ugrott. Vagyis mindössze hetek alatt jelent meg közel 300 millió dollár a WIF-nél.

Ami még talán ennél is érdekesebb, hogy ebben az időszakban a Solana értéke csupán 700 millió dollárral emelkedett. Ez azért meglepő, mivel a SOL mérete jelenleg 42 milliárd dolláron áll.

Érthető módon az ilyen mértékű tőke mindig izgalmakat szül, hiszen ez azt jelző, hogy a befektetőkben bőven maradt még szufla.

Azonban kérdés, hogy a Dogwifhat képes-e megőrizni a jelenlegi növekedés ütemét.

Reetika szerint ez egyáltalán nem elképzelhetetlen, sőt. Elemzésében bemutatja, hogy az eddigi értékváltozás alapján a WIF képes lehet akár a legnagyobb SOL tokent, a Bonkot is utolérni.

A feltételezés alapját az szüli, hogy az eddigi volumen tükrében rövidesen a WIF bekerülhet a Binance és a Coinbase kínálatába is.

Amennyiben ez megtörténik, abban az esetben várhatóan az árfolyam eddig ismeretlen szintekre juthat majd el. Ez 0.3 dollár felett következhet be, míg a felső határ nagyjából a csillagos ég.

A lehetséges értékkel kapcsolatban Mr Pumpkin úgy gondolja, a 0.5 dollár valószínűnek tűnik a közeljövőben.

A két elemző között egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy a kulcsszerep a 0.3 dolláros szintnek jut. Ennek a sikeres áttörése esetét semmi nem tűnik lehetetlennek.

Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az eddigi tempót nehezen lehetne sokáig fenntartani.

Pontosan ezért minden egyes futam során egyre nagyobb az esélye annak, hogy sok befektető realizálni fogja a megszerzett profitot.

Ez általában láncreakcióhoz vezet, aminek a végeztével 90 százaléknál nagyobb esés is elképzelhető.

Mindezt szem előtt tartva nézzük meg, hogy milyen kriptókból lehet érdemes betárazni a WIF helyett.

Ismét a sztárok között a SPONGE

2023 májusában a Sponge első befektetői 100-szoros hozamot tudtak elérni, miközben a mém token mérete a 100 millió dollárt is megközelítette.

Szemben azonban a legtöbb fejlesztőcsapattal, a Sponge készítői az első sikerek után nem hagyták faképnél a közösséget.

Szinte azonnal belevágtak a Sponge fejlesztésébe, aminek az első jelei most kezdenek megmutatkozni.

Rövidesen ugyanis forgalomba fog kerülni a SPONGEV2, amivel párhuzamosan a teljes ökoszisztéma megújul.

A folyamat során így nem csupán egy teljesen új kriptó lesz elérhető, hanem egy izgalmas P2E játék is.

spongev2-hu-main

Más szóval SPONGEV2 ki fog lépni rövidesen a mém tokenek árnyékából, ami egészen biztosan kimagasló profitot jelent majd azok számára, akik még időben csatlakoznak.

A Sponge V2 érdekessége, hogy limitált módon lehet csak hozzájutni.

Az első generációs Sponge ugyan több mint 11 különböző kriptotőzsdén vásárolható meg, azonban a SPONGEV2-t kizárólag az eredeti előértékesítés felületén lehet beszerezni.

Ráadásul a vásárlás nem lehetséges hagyományos módon. Kizárólag úgy van lehetőség beszerezni a V2-es altcoint, ha lekötöd az V1-es Sponge-ot.

Ennek a megoldásnak köszönhetően folyamatosan korlátozható a kínálat, ami várhatóan kiugró áremelkedéshez fog vezetni a megjelenéskor.

Olyan prominens kereskedők amilyen Michael Wrubel is úgy tartják, hogy nem zárható ki, hogy ismételten 100-szoros hozamot lehet majd elérni.

A SPONGEV2, illetve a játék megjelenésével kapcsolatban pontos dátumot még nem lehet tudni, azonban a készítők szerint erre már nem kell sokat várni.

Harcolj és keress a Meme Kombattal

A Sponge mellett továbbá érdemes lehet megfontolni a szintén előértékesítési fázisában lévő Meme Kombatot.

A projekt hatalmas népszerűségnek örvend, amit jól példáz az is, hogy a natív MK eladásával közel 7 millió dollár gyűlt mostanra össze.

Az MK egyszerre lehet képes a GambleFi, a P2E és a mém szektorokban hódítani, köszönhetően egyedi felépítésének.

A token tulajdonosai számára lehetőség lesz különböző AI-val vezényelt csatákra fogadásokat kötni, amivel magas jutalomban részesülhetnek. A csaták, ahogy arra a projekt nevéből is következtetni lehet, mém tokenek kabalái között zajlanak majd le.

memekombat-fooldal

Kezdetben 11 különböző mém lesz elérhető, azonban idővel a készítők tervei szerint ez a szám idővel bővülni fog. Ráadásul az indulást követő hetekben a csatázási lehetőségekből is több lesz elérhető, így igazán izgalmas fejleményekre készülhetünk.

Ami a legjobb, hogy eközben állandó passzív bevételhez is hozzá lehet majd jutni.

Amennyiben lekötöd a rendelkezésedre álló MK-t, éves szinten több mint 100 százalék hozamot érhetsz el.

A jutalomként megszerzett MK-t pedig off-chain tudod felvenni, vagyis nem lesz szükség semmilyen gázdíj megfizetésére.

Végezetül a készítők a legtöbb hasonló előértékesítéssel szemben, nem csináltak titkot a személyazonosságukból. Ennek köszönhetően ha szeretnéd a Meme Kombat alapítójával, Matt Whitemannal akár a LinkedInen keresztül is fel fogod tudni venni a kapcsolatot.

A WIF árnyékából bukkan elő a MYRO

Szintén egy Solana alapú projekt a Myro, ami hamarosan a Dogwifhat sikereit is megismételheti. Eredetileg a Bonk rallyval párhuzamosan indult el az altcoin, azonban a kezdeti sikerek után a WIF háttérbe szorította.

Ennek ellenére nem érdemes még leírni a Myrot. Ezen a héten ugyanis 71 százalékos ugrást lehetett látni, míg havi szinte közel 400 százalékot az árfolyamban.

Bár jelenleg némi csökkenést lehet tapasztalni, ez csak jobb lehetőséget teremt, hogy alacsony árak mellett lehessen csatlakozni.

myro-meme-kombat-price

A Myro 127 millió dolláros mérettel rendelkezik, míg a napi kereskedési volumen gyakran kerül 40 millió dollár fölé. Ezzel ugyan messze elmarad a legnagyobb kriptóktól, azonban a magas napi kereskedések azt jelzik, a Myro mögött sokan állnak.

Mivel a mérete csupán a fele a WIF-nek, illetve 8800 százalékkal marad el a Dogecointól, így növekedésre bőségesen van még hely.

A Myro esélyeit tovább növeli, hogy a készítők bemutatták a maguk fejlesztette kereskedési botot, amit a Myro natív tokenjeivel lehet igénybe venni.

Továbbá lehetőség van még stakelésre, illetve az altcoinok kormányzásra is használhatók.

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**