Lelkészeknek adták ki magukat a 28 millió dolláros kriptovaluta piramisjáték elindítói

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdebizottsága (SEC) eljárást indított két marylandi cég és azok vezetői ellen. Körülbelül 1200 befektetőtől csaltak ki pénzt egy 28 millió dolláros Ponzi-rendszer csalás részeként.

A 28 millió dolláros kriptovaluta piramisjáték

Még tavaly augusztusban tett panaszt a SEC a 1st Million LLC és a Smart Partners LLC, valamint azok vezetői Dennis Jali, John Frimpong és Arley Johnson ellen.  A panasz szerint a két cég és azok vezetői körülbelül 1200 befektetőt vertek át, akik közül sokan afrikai bevándorlók voltak. A trió előszeretettel használta ki a közös származásukat és/vagy a vallási hovatartozásukat a befektetők bizalmának megszerzéséhez. A befektetők között a rendelkezésre álló információk alapján voltak egészségügyi dolgozók és hívők is.

Jali, Frimpong és Johnson azt hazudták a befektetőknek, hogy képzett és okleveles kereskedőkként tevékenykednek. Majd olyan ígéretekkel áltatták áldozataikat, hogy külföldi valutába és kriptovalutába fektetnék a pénzüket, amiből aztán garantáltan jelentős havi és negyedéves bevételre tehetnek szert.

A meggazdagodás helyett azonban más várt a befektetőkre. Hasonlóan más piramisjátékokhoz ez esetben is az történt, hogy a csalók az áldozatoktól kicsalt pénzösszeget nem befektették, hanem saját személyes kiadásaikat fedezték belőle, valamint Ponzi kifizetéseket hajtottak végre a korábbi befektetők számára, hogy a piramisjáték további működését biztosítsák. A CBS Baltimore információi alapján a hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy beazonosítsák azokat az áldozatokat, akik feltehetően elvesztették a pénzüket.

Lelkészeknek adták ki magukat

A CBS Baltimore állítása szerint a csalók még arra is képesek voltak, hogy lelkészeknek adják ki magukat és részt vegyenek vallásos eseményeken annak érdekében, hogy a templomba járóktól pénzt csalhassanak ki. Sőt mi több, még egy videó is kering az interneten arról, ahogy a lelkésznek álcázott csalók megpróbálják megvezetni a gyanútlan áldozatokat egy szeminárium keretén belül.

A piramisjátékot közel két éven keresztül folytatták az elkövetők, 2017 augusztusától 2019 májusáig gyűjtöttek befektetőket.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük