Liverpool – Chelsea esélyek, fogadási tippek

Szombaton hazai pályán várja a Liverpool a Chelsea csapatát 13:30-as kezdéssel a Premier League soron következő mérkőzésén.

Elmondjuk milyen esélyekkel lép pályára a két csapat, továbbá mutatunk egy online kaszinót, amin keresztül pillanatok alatt fogadásokat is kötni.

Milyen volt a két csapat eddigi teljesítménye?

A Föld-Mars távolságot az emberiség jelenlegi tudása mellett, összesen 21 hónapon át tart megtenni. Ha 21 hónappal ezelőtt indultál volna el, és a szombati Premier Leauge mérkőzésre érnél vissza, könnyen hihetnéd azt, hogy éppen a bajnokság döntőjét csípted el, hiszen a Liverpool játszik a Chelsea ellen.

Ezzel szemben a szomorú valóság az, hogy csupán a tabella 9., illetve 10. helyezettje néz szembe egymással.

Egészen biztosak lehetünk benne, hogy Jürgen Klopp nem erről az eredményről álmodott a csapat 1000. mérkőzésére. Ennek ellenére viszont nincs okunk a fanyalgásra, hiszen a fej-fej mellett álló csapatok találkozója számos izgalmas tartogat.

Túlzás nélkül mondható, hogy a Liverpool siralmas 2023-as évet köszöntött. Bár legutóbb el tudtak bánni az FA kupában a Wolverhamptonnal (0:1), a Brentford (3:1) és a Brighton (3:0) ellen is csúfos vereséges szenvedtek el. Mellesleg a csapat történetében 1953-óta nem volt példa ennyire gyenge teljesítményre.

A hiányos védekezés minden bizonnyal alapos okot ad Kloppnak az aggodalomra annak ellenére is, hogy a csapatot olyan játékosok erősítik, mint Virgil van Dijk és Trend Alexander-Arnold. A két rivális a Premier League történetében összesen hatvanszor néztek farkasszemet, amiből a Liverpool 23-at, a Chelsea 21-et nyert, továbbá tizenhatszor döntetlent játszottak.

Graham Potter a 7. edző a Chelsea élén akivel Klopp Liverpoolja megmérkőzhet. Graham és Klopp viszont nem most találkoznak először, 5 alkalommal már játszott a két edző egymás ellen. Ezekből a mérkőzésekből viszont mindössze egyszer nyert a Liverpool, kétszer döntetlent játszottak, kétszer pedig kikaptak.

Mire számíthatunk szombaton?

A Liverpool számára némi vigaszt jelenthet, hogy a szombati mérkőzést hazai pályán, az Anfielden fogják játszani. Hazai pályán a Liverpool ritkán szenved vereséget, ami a csapat számára biztató. Utoljára 2017-ben a Crystal Palace ellen kaptak ki Anfielden.

Graham csapata a mostani szezonban összesen 6 vereséget szenvedett el (Leeds United, Nottingham Forest, Arsenal, Man United), amivel megközelíti Klopp korábbi 9 (2020-2021) és 8 (2015-2016) vereséggel járó rekordját.

A mérkőzésen több olyan játékost is láthatunk majd, akikre érdemes lesz odafigyelni. A Liverpool oldalán Mohamed Salah vállára igen nagy nyomás fog nehezedni, miután a csapat több tagja is gyengélkedik: Roberto Firmino, Diogo Jota,Luis Diaz és újabban Darwin Núñez.

A Chelseanél Kai Haverz játékát lesz érdemes szemmel tartani szombaton mivel a német játékos kiváló teljesítményt nyújt az idei szezonban.

Liverpool – Chelsea várható eredmény

A két csapat múltbéli teljesítményét összevetve kétség sem férhet hozzá, hogy a mérkőzés esélyese a Liverpool. Egy győzelem amúgy is ráfér a csapatra, hiszen az előző két mérkőzésüket a bajnokságban elvesztették.

A Chelsea ritkábban tudott nyerni a Premier League-ben a Liverpool ellen, és minden jel szerint most is a Chelsea fog alulmaradni. Amennyiben így lesz, az a Liverpool számára egyúttal esélyt jelenthet, hogy bejutássanak az UEFA Bajnokok Ligájába, bár ezzel kapcsolatban biztosat még korai lenne mondani, hiszen több pontot kell még gyűjteniük.

liverpool chelsea tippek es eselyek

A tabellát továbbra is az Arsenal vezeti 47 ponttal, és a csapattól messze lemaradva 39 ponttal második helyen szerepel a bajnokság favoritjának számító Manchester City.

A szombat korai mérkőzések azonban gyakran kiszámíthatatlanok, és nem mindig a favorit nyeri meg a meccset. Az oddsokból azonban úgy tűnik, hogy gólgazdag mérkőzésre számíthatunk.

Mit tegyek, ha szeretnék fogadni?

Ha azok közé tartozol, akik szeretik feldobni a mérkőzések izgalmát egy kis fogadással, akkor jó hírünk van.

A Lucky Block Casino segítségével egyszerűen, kriptopénzeket vagy hagyományos valutát felhasználva végezheted el a fogadásokat, ráadásul rejtett díjak nélkül.

Szemben a hagyományos, online kaszinókkal, a kriptokaszinók hatalmas előnye, hogy a kiutalások átfutási ideje csupán néhány másodpercet vesz igénybe. Ennek köszönhetően nem kell napokat várnod a nyereményedre, hanem néhány kattintás után már a kriptotárcádban, vagy a számládon találod a kiutalt összeget.

Fogadok a Lucky Block-on

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

Izgalmas bónuszok, rengeteg fogadási lehetőség

Egészen különleges bónuszt kínálnak az újonnan regisztrálók számára a Lucky Block Casino fejlesztői.

Amennyiben még csak most regisztrálsz, abban az esetben a csatlakozást követő első hét során, a veszteségeid 15%-át vissza tudod igényelni. Ehhez nincs más dolgod, csak felvenni a kapcsolatot az éjjel-nappal elérhető ügyfélszolgálattal, és már a számládon is van az összeg.

A fejlesztők a visszatérítési bónuszon kívül elérhetővé tettek egy másik, jóval nagyobb összegű ajándékot is. Mindenki, aki legalább 1 dollár értékben köt valamilyen fogadást, vagy játszik valamelyik játékban, megnyerheti a 10,000 dolláros airdroppot.

A kisorsolt szerencsés játékos, nyereményét a Lucky Block Casinoban használt natív érmékben, az LBLOCK-ban fogja megkapni.

Végül, de nem utolsó sorában a legnagyobb játékosok igénybe tudnak venni különböző VIP bónuszokat is. A klubtagság azok számára válik elérhetővé, akik egy összeghatár felett fizetnek be az oldalra, és a bónuszok számtalan állandó jelleggel kiosztott ajándékot és kedvezményt foglalnak magukba.

A felsoroltakon kívül alkalmanként elérhetővé válnak különböző, ingyenes elérhető pörgetési és befizetési bónuszok, így érdemes minden nap ellátogatni az oldalra.

A Lucky Block Casino különlegessége, hogy nem csupán online kaszinóként állja meg a helyét az oldal, hanem mint sportfogadó iroda is kiemelkedő kínálattal rendelkezik.

A platformon 35 különböző sportág, illetve további 15 e-sportra lehet fogadásokat kötni. Természetesen az összes jelentős, sőt számtalan kevésbé ismert sportesemény is elérhető, ráadásul fogadásokat nem kizárólag a nyertes csapatokra köthetünk.

Például a mostani Liverpool Chelsea mérkőzésen fogadhatsz a gólkülönbségre, a góllövőre, vagy akár az első gól belövésének idejére.

Fogadj a Lucky Block-on

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!

A Lucky Block több mint fogadóiroda

A Lucky Block Casino nem kizárólag fogadási felülettel, hanem egy széles választékú, online kaszinóval is rendelkezik.

A számtalan, különböző játék között egészen biztosan mindenki meg fogja találni a számára ideális időtöltést. Megtalálhatók asztali játékok, online nyerőgépek, számtalan pókerjáték, élő kaszinó továbbá izgalmas 3D játékok.

A kínálat legnagyobb részét (közel 5000), a nyerőgépek alkotják, így ez a terület egyértelműen az elérhető játékok legnagyobb halmazát alkotja. Ehhez képest az asztali játékok, illetve élő kaszinó felhozatal némileg szerényebb, azonban még így is biztosan meg fogjuk találni kedvencünket.

Megéri kipróbálni a Lucky Block Casinot

Ha meggyőzött a számtalan különleges bonusz, a csatlakozáshoz nincs nehéz dolgod, csak ellátogatni a kaszinó weboldalára. Ezt követően kattints a „Feliratkozás” gombra majd add meg a neved, e-mail címed, egy jelszót (továbbá, ha rendelkezel ajánló kóddal, akkor azt is) és már használhatod is az oldalt.

A befizetés minimális összege mindössze 1 dollár, tehát már egészen alacsony összeg befizetését követően bele tudsz vágni a fogadások és kaszinójátékok világába.

A befizetés során nem szükséges kriptotárcát használni, dönthetsz úgy is, hogy hagyományos valutában végzed el a befizetést. Ha így teszel, az oldal automatikusan át fogja váltani a befizetett összeget Bitcoinra.

Ha szeretnél csatlakozni, látogass el a magyar nyelven is elérhető, Lucky Block Casino weboldalára, még ma!

Látogass el a Lucky Block-ra

18+. Kérjük felelősségteljesen játssz!