Magyar blokklánc-világ: az Inventori határozott lépésekkel halad előre

Az Inventori csapata továbbra is a magyar blokklánc startupok egyik üdvöskéjének számít, legutóbbi róluk szóló cikkünk óta pedig számos izgalmas fejlemény történt a fiúk életében. Az Inventori hármasa már az európai porondon is jó pár helyen bemutatkozott, a lehetőségekkel pedig úgy tűnik, tudnak is élni.

Mi is az az Inventori?

Többször írtunk már az Inventori csapatáról (miután a Blockstart versenyén egy éves médiaszereplést is nyertek annó a fiúk), azonban, ha valaki még esetleg nem hallott volna róluk, azoknak egy mondatban gyorsan össze is foglaljuk a projektet: az Inventori egy olyan digitális platform, amely blokklánc alapokra épül és egy készletnyilvántartási és terméklekövetési felületet biztosít az elosztási lánc számos résztvevőjének. És hogy ez miért extrán különleges a számunkra? Mert bár a projekt egyértelműen az európai piacot célozza meg, az ötlet határozottan magyar: Ferencvári Márk, Brezovszki Máté és Bárczi István hármasa áll ugyanis a koncepció mögött.

Az Inventori nem tekint vissza nagy múltra, a csapat tavaly állt csak össze, azonban a 2020-as évük eddig egyértelműen a projekt felfuttatásáról, a kapcsolatépítésről és a mentorálási lehetőségek megragadásáról szólt.

A franciaországi külgazdasági attasé segítségével a fiúk részt vettek a Choose Paris Region által szervezett online TechMeetingen, amelynek fő célja a startupok és az iparági nagyvállalatok közelebbhozása és egymással való megismertetése volt. Az Inventori ki is használta az adott lehetőségeket. Nem csak, hogy rengeteg Supply Chain szakemberrel tudtak megismerkedni, de három nagyvállalat is határozott érdeklődést mutatott az Inventori platformja iránt. A Bollorè Logistics és a SAP.io már online meetingen is találkozott a csapattal, míg az Orange üzletfejlesztésért felelős igazgatójával még ezt követően fognak megbeszélést tartani.

Díjak és mentorálási lehetőségek Európa-szerte

Az Inventori ezenfelül az EIT Innovation Prize kiírására is jelentkezett, amelynek fő célja az európai mezőgazdaság fenntarthatóbbá és egészségesebbé tétele – ami, valljuk be, pontosan profilba vág a csapatnak. A regionális versengés után (Magyarországon 7 csapattal versenyez az Inventori) az európai döntőbe jutás a végső cél, ahol a győztes 25 ezer eurós díjban részesülhet.

Egy másik nagyon fontos mentorálási lehetőség, hogy az Inventori csapata a DMS Accelerator Programjába is bekerült, ahol főként adatvezérelt startupokat segítenek az előrehaladásban. A csapat így hat hónapon keresztül folyamatos mentorálási és tréning lehetőségeken vehet részt, tovább finomítva a projekt koncepcióját.

Azt tehát láthatjuk, hogy a fiúk már az európai színtéren is egyre jobban ott vannak, zajlik a kapcsolatépítés és a potenciális együttműködések kialakítása. Mi továbbra is nagy izgalommal várjuk, hogy mi lesz a fiúk következő lépése.

Aki pedig fel szeretné venni a kapcsolatot az Inventori csapatával az a honlapjukon vagy emailben érheti el őket. A partnerprogramjuk továbbra is nyitva áll, így amelyik vállalat elsőként szeretné kipróbálni a készletnyilvántartási platformot, az itt tudhat meg még több információt a jelentkezésről.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük