Make the Community Great Again! – Összeállt a bitcoin közösség Magyarországon

A magyar bitcoin közösség összeállt a jó ügy érdekében azért, hogy minél szélesebb körben ismerkedjenek meg Magyarországon a kriptopénzekkel. 

Összeállt a bitcoin közösség Magyarországon

Magyarországon is egyre többen foglalkoznak bitcoinnal és kriptopénzekkel. A kriptoközösség hazai tagjai most azért fogtak össze, hogy a blokklánc technológia és a kriptopénzek a hétköznapi emberekhez is eljussanak.

A kezdeményezés a Variance.hu blogról indult el. Létrehoztak négy publikus kriptopénz címet, melyre csak és kizárólag erre a projektre gyűjtik a támogatást. A beérkező felajánlásokat egy az egyben a magyarországi kriptoközösség erősítésére fogják elkölteni. Természetesen a közösségi támogatás mellett számos hazai kriptopénzzel foglalkozó  vállalkozás  is kifejezte támogatását a kezdeményezéssel kapcsolatban.

A jelige: MCGA “Make the Community Great Again”

Ha szeretnétek csatlakozni a kampányhoz, itt tudtok beszállni:

Make the Community Great Again!

MCGA – A projekt céljai

Csabai Csaba, a Variance.hu bloggere és a projekt felkarolója összeszedte azt a három területet, amely révén a leginkább lehetőség lenne arra, hogy a hétköznapi emberek is megismerkedjenek a kriptopénzekkel. Ez pedig a 1) a megfelelő képzés, 2) tudatosságfejlesztés és 3) innováció támogatása.

Összefog a magyar bitcoin közösség

A kampányra azért van igazán nagy szükség, mert a hétköznapi emberek közül sokan nem rendelkeznek megfelelő pénzügyi és/vagy technológiai háttérrel ahhoz, hogy a kriptopénzekben és blokklánc technológiában meglássák a lehetőséget. Emellet viszont sajnos napról napra több csaló a szektorban és már Magyarországon is megjelentek a piramisjátékokra és gyors meggazdagodásre építő csalók.

Ahhoz, hogy az utca emberét elérje az üzenet, az alábbi célokat tűzték ki célul első körben a bitcoin közösség:

  • óriásplakát helyek bérlése december közepi indulással
  • mikrooldal, aminek a célja az, hogy a kriptovilággal most ismerkedők könnyedén fel tudják szedni magukra a szükséges ismereteket
  • a kriptopénzek által generált új gazdasági rendszer megismertetése minél szélesebb réteg számára, ezáltal erősítve a hazai adaptáció mellett az újszerű iparág által potenciálisan gerjesztett visszaélésekkel és csalásokkal (pl. MLM) kapcsolatos természetes védelmet, ellenállást.

Már az első 24 óra alatt átlépte a projekt finanszírozása az eredeti cél 300%-át. Támogasd Te is a jó ügyet az alábbi címek egyikén:

Bitcoin támogatás: 166hMXyVjCq9wtP8ErLEmY2PTcu4G3rfyF

Bitcoin Cash támogatás: 1Ho6fmCpSdTTMmCRXaMXcrbQXF6s4oYsCu

Litecoin támogatás: LiFhJxK1pQiYFyiCT4Wpxy7yaK9YtLsm7K

Ethereum támogatás: 0xc5d366e464722e418ec98fcd1c0325406af2f959

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük