Már a 10 milliárd dollárt is túllépte a Tether iránti kereslet Kínában

A Bitfinex és a Tether körül kialakult botrányok ellenére töretlen a kereslet a stabilcoinok iránt az ázsiai piacokon, különösen Kínában.

Kínában a kriptokereskedési tilalom megkerülése kell a Tether

A Diar által közölt jelentés szerint az év első öt hónapjában a Tether iránti kereslet Kínában túllépte a 10 milliárd dollárt, ami összehasonlítva a 2018-as 16 millió dolláros teljes éves kereslettel brutális emelkedésnek tűnik.

A kínai kormányzat 2017. szeptemberében betiltotta az összes kriptotőzsdét az országban, amely két évvel ezelőttig a világ legnagyobb kriptovaluta kereskedelmi piacának számított. A tilalom ellenére a kereskedőknek megengedték a tőzsdén kívüli (OTC) ügyletek bonyolítását, ami lehetővé tette, hogy a profi kereskedők rányomuljanak a stabilcoinokra, és a kriptók kereskedését a tengerentúli tőzsdéken folytassák.

A Tether kriptopénzek mozgása az amerikai kriptotőzsdék forgalmának mindössze csak 3 %-át teszi ki az ismert éves 450 millió dolláros volumennel, ehhez képest több mint 10 milliárd dolláros nagyságban a kínai tőzsdéken keresztül indítottak vagy fogadtak tether utalásokat – emeli ki a most megjelent riport. A több mint egy éve tartó alacsony kereskedési volumen a kriptopénzek piacán azonban nem lassította le a kínai keresletet, ami az utóbbi időben szinte kilőtt a mostani fellendülés hatására.

A Diar azt is közölte, hogy a 2018-as beszakadt piacon a kínai tőzsdék a Tether ismert kereskedésének a 39%-át bonyolították le. Az év első öt hónapjában a kínai sárkány szárnyra kapott, és ez a szám már több mint 60 %-ra emelkedett a legfrissebb statisztikák szerint.

Mit is takarnak az adatok

A riport azonban arra is jogosan felhívja a figyelmet, hogy ezeket a statisztikai adatokat fenntartással kell kezelni, ugyanis a Bitwise által készített felmérés szerint a kriptokereskedési volumen 95%-a nem tekinthető valósnak.

“A Bitwise, ami több mint 83 tőzsdét vizsgált meg alaposan, mindössze 10-et talált a saját elvárasai szerint megfelelőnek. Egyértelmű példák jelzik a kétes kereskedési mennyiséget, amelyek leginkább egy egyszerű algoritmus által generált tranzakcióknak tűnnek, és a valós kereskedési trendektől szignifikánsan eltérnek.” – emelte ki a Diar.

A múlt hét során megjelent Diar jelentésben közölték azt is, hogy a legnagyobb kripto tulajok 36 milliárd dollár értékben halmoztak fel Bitcoint, és ezt a digitális vagyont 1.000-10.000 BTC közötti értékű kriptotárcákban tárolják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük