Már csak 2,5 millió BTC vár kibányászásra

Mint azt már valószínűleg mindannyian tudjuk, maximálisan 21 millió Bitcoint lehet bányászni. A ChartBTC a Twitteren azt közölte, hogy már 18,5 millió BTC-t kibányászásra került, ami azt jelenti, hogy 2,5 millió BTC maradt érintetlenül, vagyis az összes Bitcoin körülbelül 11,9%-a.

A fekete ponttal jelölték, hol állunk most

A ChartBTC rámutatott arra, hogy a fennmaradó 2,5 millió BTC felét a következő négy évben bányásszák. Amióta a genezis blokk 2009-ben létrehozásra került, a Bitcoin hálózat már három jutalom felezésen ment keresztül, a harmadik feleződésre éppen idén májusban került sor. Mivel a bitcoin blokkjutalom négyévente a felére csökken, így feltételezhető, hogy az utolsó BTC csak 2140-re lesz kibányászva. Ezután nem lehet új Bitcoint bányászni. A Cointelegraph egy nyolc kriptoszakértőből álló csoportot kérdezett meg a legutóbbi feleződésről, akik azt állítják, hogy a májusban történt blokkjutalom csökkentés teljesen más volt, mint a korábbiak, mivel már sokan azt fontolgatják, hogy a megtakarításaikat BTC-ben tartják. 2020 eleje óta a Bitcoin iránti intézményi kereslet is folyamatosan növekszik. A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy az intézményi befektetők növelni kívánják Bitcoin allokációikat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük