Márciusban 25%-kal csökkentek a grafikus kártyák árai az EU-ban

A 3DCenter.org által gyűjtött statisztikák szerint a grafikus kártyák árai több mint egy éve nem látott legalacsonyabb szinten vannak. A megjelent elemzés szerint az átlagos MSRP* csökkenése március hónapban bő 25%-os volt. A sors fintora, hogy a 25% most egyben a GPU-k MSRP-k feletti átlagos árszintje is. Csak egy negyedévvel korábban a GPU-k ára jellemzően >80%-kal volt az MSRP árak felett.

A megjelent adatok csak az Európai Unió grafikus kártyák piacára vonatkoznak, de ugyanezek a tendenciák a világ legtöbb régiójában is megfigyelhetőek. Ez alól kivételt képeznek, ha az adott hely sajátos kereskedelmi rendszerrel rendelkezik, szankciók alatt áll, vagy más módon el van vágva a szabadkereskedelemtől. A 3DCenter jelentésében a különböző AMD és Nvidia modelleket is táblázatba rendezi az árképzéssel és a kiskereskedőknél való elérhetőség alapján az EU-ban.

grafikus kártya

A fenti ábrán látható, hogy a 3DCenter zölddel az Nvidia, pirossal pedig az AMD átlagos árazását követte nyomon. Jelen állás szerint az Nvidia és az AMD árai megegyeznek a túlárazottság mértékében. A jobb kínálat miatt feltételezhető, hogy minden gyártó számára kisebb a mozgástér a túlárazáshoz, és emiatt az árak év eleje óta folyamatosan csökkennek. A legnagyobb eltérés a zöld és a piros vonal között májusban volt, ekkor volt a vevők számára az árazás is a legrosszabb.

Sokkal jobb a grafikus kártyák elérhetősége mint egy éve bármikor

Eközben a szaggatott kék vonalként ábrázolt rendelkezésre állási szintek is javulást mutatnak. Ha ezt a statisztikát kombináljuk a csökkenő árakkal, akkor minden okunk megvan abban bízni, hogy a grafikus kártyákat vásárlók türelme még alacsonyabb árakkal lesz jutalmazva. Ha a jelenlegi lendület kitart, április végére az összes grafikus kártyamárka és modell esetében az MSRP-hez közeli árakat láthatunk.

A 3DCenter szerint a legutóbbi megfigyelt áresés sem okozott vásárlói rohamot. Egy év várakozás után a mostani jobb árképzés sem hoz majd őrült rohanást az üzletekbe. Úgy gondolják, hogy a hosszú várakozás után sok PC-barkácsoló azért megmozdul a jobb árak miatt. A PC-játékosok közül azonban sokan valószínűleg most is kivárják a következő generációs modellek megjelenését. És itt nem csak az Ada és az RDNA3 GPU-kra gondolunk, hiszen az Intel Arc is úton van, és úgy hallottuk, hogy az AMD áprilisra készül el a Radeon RX 6000 sorozat frissítésével.

Egyes grafikus kártyákat már most elkezdték az MSRP-árak alatt árulni. Például az AMD Radeon RX 6500 XT-t 35%-kal az MSRP alatt árulják Németországban. Egyesek szerint ez a bizonyos grafikus kártya egy különleges eset a nem túl meggyőző teljesítménye miatt, ezért eshetett ennyire az ára.

A grafikonon a sárga vonal az Ethereum árát mutatja, amely továbbra is a GPU-bányászok legnépszerűbb választása. Látható, hogy a GPU árazás és az ETH ára meglehetősen szorosan korreláltak egymással tavaly júliusig. Ezután azonban szétváltak. A szétválás/eltérés mögött számos ok állhat. A legnyilvánvalóbb a bányászati nehézségi szint növekedése és az energiaárak ősz óta bekövetkezett drámai emelkedése.

*MSRP (egy indikátor, amely a német piacon a kereskedők által átlagos legalacsonyabb árakat viszonyítja az amerikai árakhoz képest)