Még mindig nem tudni mikor jön az Ethereum “nehézségi bomba”

Még tavaly decemberben írtunk arról, hogy az Ethereum hálózatán az úgynevezett “nehézségi bomba” bevezetését elhozó frissítést elhalasztották legalább 2022. júniusáig. A “nehézségi bomba” az EIP-4345-ös frissítés neve, amely elvileg 2021. decemberében ment volna élesben. Exponenciálisan növelte volna a bányászok számára a bányászati nehézséget a hálózaton. Viszont ez értelemszerűen csak Proof-of-Work hálózatoknál számít.

A nehézségi bomba még mindig csak lóg a levegőben az Ethereum hálózatán

A halasztás azt is jelenthette volna, hogy nagy valószínűséggel nem is lett volna már szükség a “bombára”. Hiszen idén nyáron a remények szerint az Ethereum átáll Proof-of-Stake mechanizmusra. Annyira nehéz és drága lett volna már bányászni a frissítés után, hogy a hálózat ezzel kényszerítette volna a bányászokat a leállásra. Amikor az Ethereum átáll a PoS alapú Beachon Chainre, akkor a PoW-alapú blokklánc nem volt teljesen megszűnni, hanem a Beacon lánc egyik melléklánca lesz majd. Ebből is látható tehát, hogy miért is fontos mégis annyira a “nehézségi bomba” bevezetése.

Hiszen ha a bányászok nem hagyják abba a bányászatot, akkor a PoW-alapú melléklánc tovább fog létezni majd. Ezért jönne a bányászati nehézséget rendkívüli módon megemelő és így a bányászatot veszteségessé tevő frissítés. De ez csak a Beacon Chain indulása után fog majd bevezetésre kerülni a PoW-alapú mellékláncon. Ettől várják azt a fejlesztők, hogy az indulás után nem sokkal a bányászok el is fogják majd hagyni a régi PoW-mechanizmust. És mivel nem tudni még, hogy pontosan mikor indul majd el a PoS alapú blokklánc, így a “nehézségi bomba” bevezetéséről sem tudni pontos dátumot. Mindenesetre ha bevezetik, tényleg nem lesz már egyszerű bányászni. Hiszen az átlagos blokkidőt ez a frissítés a mostani 12 másodpercről akár 30 másodpercre is felemelné.