Megindultak az altok! Ismét lufi vagy valós az emelkedés?

  • 2
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Több sikertelen kitörési próbálkozást láttunk az altcoinoktól az utóbbi évek során. Jelen esetben az altok Bitcoin elleni értékét veszem alapul. A tegnapi hét zárással ismét nagyobb kereslet érkezett altok piacára, pár grafikonon keresztül mutatják be nektek a Cryptofalka elemzői, hogy mit látnak jelenleg a kriptovaluták piacán.

30k fölötti Bitcoin, széteső, majd újjáéledő altok

A hétvége folyamán átlépte Bitcoin a lélektani 30 ezer dolláros határt. A kerek számok lélektani határnak számítanak, főleg, hogy múltbéli ellenállásból nem tudunk jelenleg kiindulni. A 30 átlépésre indított roham rendesen megtépázta az alt/btc piacot, de ezt vérengzést jó emelkedés előtti jelnek veszem, különösen, hogy a heti zárások több alt esetében is végül invalidálni tudták a hétvégén megindult eséseket.

Azzal, hogy a hét zárására megjelent altoknál a vásárlóerő, arra a lehetőségre gondolok, hogy a hétvégén BTC-be szálló tőke végül altokban landolt, ami miatt megéri egy-két pillantást vetni a grafikonjaikra. Nagyobb market cap-pel rendelkező altokat vizsgálunk nagyobb időtávú nézeteken. Masszív ugyanis a lendület. ami észrevehető heti és napi grafikonokon is.

Elemükben a nagyobb cap-s altok

Ethereum/Bitcoin heti nézet

Meggyőző pattanás az emelkedő trendvonal jelentette támaszról (nyíl), masszív volume mellett a múlt hét zárásával. Ezzel a masszív lendülettel indította Ethereum a hetet, és máris igyekszik áttörni a mozgás a korábban indult konszolidáció/esés csökkenő trendvonalát. Bikán fest tehát a mozgás. A volume jó, az esés csökkenő trendjét megtörte a mozgás és a nyíllal jelzett pattanással érvényben marad az emelkedő árcsatorna támasza. Kifelé szélesedő árcsatornában halad a mozgás ezzel, amiben ekkora lendület mellett a képen jelölt ellenállás elérése reálisnak számít.

Ethereum - Bitcoin 1w
Ethereum – Bitcoin 1w

Litecoin – Bitcoin napi nézet

Elég hektikus gyertyák a Litecoin grafikonon. A tegnapi gyertya itt is szép. Jó kereslet érte a mozgást, amivel sikeresen pattant az árfolyam az emelkedő trendvonal jelentette támaszról. A pattanással a csökkenő árcsatornában történő esés trendjét is sikerült áttörni, ami bika jelnek számít. A korábban érvényesült eső ék szintén bika jel. Ez ugyanis trendfordító alakzat, ami jelzi, hogy fáradóban az eddigi csökkenő trend. Szintén jó jelnek veszem a 3db aljpontot korábbról. Bár a hektikus gyertyák miatt nehéz megítélni, de mintha fordított váll fej sémát (IHS) alkotnának az aljpontok, ami erősítené a trendfordulást.

54-55-ig sűrűek az ellenállások, ezek áttörésével szép út nyílhat Litecoin emelkedésének.

Litecoin - Bitcoin 1d
Litecoin – Bitcoin 1d

Összefoglalva

Elég széles ártartományt jár be altok mozgása, ami nagy tűrőképességet és kockázatvállalást igényel. Ez természetesen nagy óvatosságot igényel a különböző pozíciók vállalásánál. A nagy BTC volatilitás kiütközött altoknál is csak negatív irányban, ez azonban azt is jelenti, hogy a BTC-ről esetlegesen átkerülő vásárlóerő is nagy emelkedéseket produkálhat altoknál.

Normális dolog tehát, hogy az extrém BTC lendületek szétverik az alt piacot, ennek hatása, hogy az utóbbi időszakban szinte nyíl egyenesen esett a legtöbb altcoin Bitcoin pár ellenében. Az ilyen meghatározó BTC lendületek azonban séma szerint áttevődnek az alt piacra, így érdekes lesz figyelni valóban tudnak-e robbantani az év elején az altok is.

Ha szeretnél beletanulni a tőzsde és a kereskedés világába, látogass el a Cryptofalka oldalára!

*A cikk egy vendégbejegyzés és tartalmáért a BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget.*

  • 2
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.