Megint rekordot ért el a DeFi-projektek aktivitása a Solana láncán

Az elmúlt időszakban elég sokat lehetett írni a Solana DeFi protokolljainak szárnyalásáról. Most ismét új csúcsról lehet beszámolni, hiszen a DeFi Llama szerint az összes zárolt eszköz értéke a blokkláncon elérte a 12,7 milliárd dollárt. Mindezt annak ellenére, hogy nem is olyan régen kiderült, a Solana sem bírja a hatalmas terhelést, a másodpercenként akár 400 ezer tranzakció kifektette a hálózatot. Október 21-én azonban új csúcsra értek a Solana protokolljai, hiszen szeptemberben még csak 12,2 milliárd dollár volt a lekötött eszközök értéke a láncon.

A Solana DeFi protokolljainak szárnyalását néhány projekt hajtja előre

Azóta volt egy kisebb visszaesés, de még mindig a szeptemberi csúcs felett járnak a protokollok. Tegyük azért hozzá, hogy van egy-két különösen kiemelkedő teljesítmény, a Marinade Finance nevű stakelési protokoll az egyike a legjobbaknak a hálózaton. Csak ebben az egy projektben 69%-kal nőtt meg a teljes lekötött eszközérték. Kizárólag a Sunny, a Radium és a Saber tudja jelenleg megelőzni a Solanán a zárolt eszközök értékében. Ki kell emelnünk azonban, hogy bár már elég régóta “Ethereum-gyilkosként” hivatkoznak a Solanára, a nagytestvértől elég messze jár még mindig.

Árfolyam

Az Ethereum-alapú DeFi protokollokon ugyanis a lekötött/zárolt eszközök értéke meghaladja a 200 milliárd dollárt. A Solana natív tokenjének, a SOL-nak az árfolyama a kriptopiaci folyamatokkal együtt mozogva emelkedik. Egyetlen nap alatt 8 százalékot tudott növekedni az értéke. Az elmúlt hét napban pedig összesen 35%-os növekedést ért el és most már 200 dollár körül kereskednek egy tokennel. Bár nem egy új projektről van szó, a Solana az idei évben került igazán reflektorfénybe. A tranzakciós díjak alacsony volta és a hálózat gyorsasága okán számtalan DeFi projekt és NFT választotta a Solanát. Ez pedig egyértelműen segített növelni a lekötött eszközök értékét és a SOL árfolyamát is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük