Mégis lesz digitális rubel? 5 orosz bank jelentkezett a tesztekre

Oroszország digitális fizetőeszközének pilot programja akár már 2021 első felévben elindulhat. Öt orosz bank jelezte, hogy szívesen részt venne a tesztekben.

Oroszországban több pénzintézet fejezte ki érdeklődését az ország lehetséges központi bankjának digitális valutája iránt. Az Izvestia helyi hírügynökség október 16-án közzétett jelentése szerint legalább öt orosz bank jelezte, hogy 2021 első felében részt venne Oroszország nem nyilvános digitális rubel-kísérleti programjaiban.

A bankok között az állami háttérrel rendelkező Promsvyazbank, a Moszkvai Hitelbank, a Zenit kereskedelmi bank, a Dom.RF jelzálogbank és a Krím Orosz Nemzeti Kereskedelmi Bank szerepelnek. A Krím Bank aktívan részt akar venni az első kísérletekben, mivel véleménye szerint ez a bank tudja biztosítani a leginnovatíbb technológiákat a projekthez.

A jelentés szerint a központi bank fontolóra veszi a bérek és egyéb juttatások kifizetéséhez is a digitális rubel használatát, természetesen csak azután, hogy a valuta nyilvánosan is elfogadásra kerül. A Bank of Russia állítólag azt nyilatkozta, hogy a felhasználók egy bankkártyához hasonló eszközön tárolhatják majd és utalhatják át a digitális rubelt. Az új virtuális eszköz elfogadásához azonban a kereskedőknek át kell alakítaniuk a fizetési terminálokat.

Anatolij Aksakov, az Orosz Állami Duma tagja és Oroszország kriptovalutákhoz kapcsolódó jogszabályainak egyik támogatója azt mondta, hogy Oroszország készen áll a digitális valuta bevezetésére technológiai és jogi szempontból is. A tisztviselő kijelentette, hogy az első digitális rubel kísérleti programok várhatóan 2021-ben indulnak el, miután január 1-jén elfogadják a digitális pénzügyi eszközökről szóló orosz törvényt.

A hír nem sokkal azután érkezett, hogy az orosz központi bank hivatalosan is megerősítette a CBDC kibocsátására vonatkozó tervét azzal, hogy október 13-án konzultációs dokumentumot tett közzé a digitális rubelről. A bank szerint a digitális rubel a készpénz mellett egy alternatív fizetőeszköz lesz.

További érdekes cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük