Megszállta rendőrség a Bithumb koreai kripto tőzsdét

Dél-Koreában házkutatást tartott a rendőrség a Bithumb kriptopénz tőzsde székházánál. 

A helyi újságok jelentése szerint a szöuli rendőrség bűnügyi egysége Gangnam kerületében, szeptember 2-án razziát tartott a Bithumb székházánál, ahol több adattároló eszközt is lefoglaltak. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

A helyi hírekben megjelent információk szerint a razzia oka a kétes hírnevű BXA token, amit a Blockchain Exchange Alliance és a szingapúri BXA Konzorcium bocsátott ki. Időközben kiderült, hogy az ügyletben szereplő harmadik fél, egy szingapúri székhelyű, de dél-koreai tulajdonosú cég csődöt jelentett. Ez a harmadik cég felelt volva a BXA token listázásáért a Bithumb kriptopénz tőzsdén. Mivel azonban erre nem került sor, a token árfolyama teljesen elvesztette értékét, így a befektetők több, mint 25 millió dolláros beruházása is köddé vált.

A BXA befektetők egy csoportja megpróbált jogi eljárást kezdeményezni a Bithumb vezetői, Lee Jung-hoon és Kim Byung-gun ellen. A felperesek szerint ugyanis a Bithumb a felelős a pénzügyi veszteségeik miatt, mert nem került a BXA token listázásra a korábban ígért megállapodás szerint.

A BXA ügyön felül pletykák szerint a Bithumb más miatt is aggódhat a razzia kapcsán. Az ügyhöz közelállók szerint ugyanis a kripto tőzsde lehetséges, hogy megszegte az ország tőkepiaci törvényét és a külföldi tranzakciókkal kapcsolatos szabályokat is. Nem ez lesz a Bithumb első problémás ügye. Több alkalommal is feltörték már a kripto tőzsdét az évek során, több millió dollártól megfosztva az ügyfeleket.

A Bithumb egyelőre nem kommentálta az eseményeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük