Mi a különbség pénz és kriptopénz között?

A tény, hogy manapság egyre több ember használja a pénz digitális formáját, azt bizonyítja, hogy a kriptopénzek lehetnek a jövő fizetőeszközei. Még némi idő biztos kell, hogy főszereplővé váljanak a kriptovaluták, de ahogy maturál a szektor és válnak egyre versenyképesebb alternatívává, úgy mosódnak össze a hagyományos pénz és a kriptopénzek közötti éles a határok.

Annak ellenére, hogy a világ egy készpénz nélküli társadalom felé halad, nagyon kevés ember számára tiszta, mi is a különbség pénz és kriptopénz között.

Mi az a pénz?

A tradicionális pénzt csak egy adott ország kormánya bocsáthat ki, és egy központi hatóság, például központi bank szabályozza. Az ilyen valuták törvényes fizetőeszközként működnek, és nem feltétlenül áll fedezet mögöttük. Egymáshoz viszonyított értékük a gazdaság teljesítményén és központi politikán alapul.

Az amerikai dollár, font, forint vagy euró értékét a piaci adottságai és teljesítménye határozza meg. Ezen valuták esetében mindig fennáll a hiperinfláció veszélye, azaz teljesen értéktelenné válhatnak annak köszönhetően, hogy nincs valós fedezet nincs mögöttük.

Mai értelemben vett pénz először Kínában jelent meg az 1000-es évek tájékán és onnan terjedt el a világ többi pontjába. Eleinte ezek a valuták értéke fizikai fedezeteken, vagyis árucikkeken alapultak, ilyen volt például az arany. Az aranystandard garantálta, hogy a pénzromlás hosszú távon mérsékelt keretek között maradjon ám 1971-ben Richard Nixon amerikai államfő leállította a dollár árfolyamának aranyhoz kötését és azóta valós mérlegek és egyensúlyok nélkül lehet pénzt nyomtatni.

Társadalmunk egyik fundamentális ösztönzője | Forrás: Su Maru

A pénz előnyei

A pénz legális fizetőeszköznek minősül a világ minden táján, köszönhetően relatív stabilitásuknak és a központi hatósági ellenőrzésükből hasonlóan. Más pénzformáktól eltérően, mint például a kriptopénzek vagy a nyersanyag fedezetű pénznemek, a pénz sokak számára a stabilitást képviseli. Ez az állékonyság teszi lehetővé a törvényalkotók és kormányok számára, hogy aktívan tehessenek az inflációért vagy ellene például egy gazdasági visszaesés esetén.

A központi hatóságok és a piaci stabilitás azt is lehetővé teszi, hogy pénzben értéket őrizzünk és segítségével kereskedni tudjunk egymással. Létrehozhatunk digitális számlaszámokat amiket numerikus számok (kódok) jelölnek. Ez még nagyobb mértékű kontrollt tesz lehetővé a központi bankok számára, hogy így a különböző gazdaságot befolyásoló tényezőket menedzselhessék, mint például a likviditás, kamatláb és a hitelkínálat.

Hátrányai

Habár, a pénz jobb esetben stabil csereeszköznek számít, ez nem minden esetben teljesen igaz. A gazdasági recesszió rávilágított a zéró fedezetű pénz hiányosságára. További hátránya, hogy a központi bankok totális kontrollja ellenére sok esetben nem képes csökkenteni az inflációt és nincs jótékony hatással egy recesszióban lévő gazdaságra se, ha a központi monetáris politika inkompetens. Az se szól mellette, hogy a legtöbb országban a prudens monetáris politika fogalma ismeretlen és az aktuális bel- és külpolitikai eseményeknek van alárendelve. Az ellenőrzés hiánya és a pénz korlátlansága miatt csak felső hatósági konszenzus eredményeképp marad fenn.

Mi az a kriptopénz?

A kriptopénz egy olyan digitális vagy virtuális eszköz ami csereeszköz, fizetőeszköz és/vagy értékőrző tulajdonságokkal rendelkezik. Virtuális természetű és kriptográfiát (titkosítást) használ a tranzakciók biztonságához, feldolgozásához és ellenőrzéséhez.

A hagyományos pénzekkel ellentétben, a kriptopénzek semmilyen központi hatóság ellenőrzése alatt nem állnak , így egyetlen központi bank sem képes ellenőrizni azokat. A mögöttes technológiája, a blokklánc egy decentralizált, megváltozhatatlan, cenzúra-rezisztens környezetet biztosít működésükhöz.

A kriptopénzek ősatyja, a BITCOIN Satoshi Nakamoto álnevű személy vagy csoport projektjeként jött létre. Nakamoto nem szándékozott egy új valutát létrehozni, ehelyett egy olyan közvetítőmentes tranzakciós rendszert álmodott meg a pénzeknek, ami központi felügyelet nélkül képes létezni.

A hálózat decentralizált mivolta abból következik, hogy nincs központi szerver ahonnan a tranzakció vagy az ellenőrzés gyakorolható. Egy olyan decentralizált hálózatban, mint a Bitcoiné az összes elvégzett tranzakció mindenki számára látható. A tranzakciós fájlok (blokkok) a küldő és a címzett publikus kulcsaiból tevődnek össze.

Érdekel a bitcoin és altcoinok működése? Nem tudod hogyan vásárolj kriptót? Az útmutatóink segítenek.

Kriptopénzek előnyei

A kriptopénzek a világ bármely pontján elérhetőek egy kattintással. Bárki, aki képes például online banki utalásokat végrehajtani, az tud számára megfelelő digitális érméket vásárolni. Habár sokak számára továbbra is bonyolultak a kriptovaluta vásárlás és tárolás folyamatai, a közeljövőben biztosra vehető, hogy egyszerűsödni fog a kriptopénzek kereskedése és birtoklása.

A rövid tranzakciós idő szintén egy olyan kiemelkedő tulajdonság, ami jelentősen meggyorsítja a virtuális pénznemek elterjedését. A többi elektronikus pénzküldési rendszerrel ellentétben, amelyek napokat vesznek igénybe, a kriptopénz lehetővé teszi a szinten azonnali végrehajtást.

Az alacsony tranzakciós díjaknak köszönhetően, a kriptopénzek a határokon átnyúló utalások során szintén prominens szerepre tehetnek szert. A banki utalás egyrészt költséges, másrészt lassú is.

A biztonság és az adatvédelem is egy olyan előny, ami a kriptopénzeket igen kívánatossá teheti hosszabb távon, mivel a kriptók használata nem igényel személyazonosítást. Mi több, vannak olyan altcoinok, amelyeknek az a fő tulajdonságuk, hogy a tranzakciókat végrehajtó személyek vagy szervezetek kiléte soha ne derüljön ki.

A kriptós jövő? | Forrás: Jiwook Lee

Hátrányai

A kriptopénzeket lehet szabályozni, de kontrollálni nem. Ez az egyik oka annak, hogy egyes kormányok és törvényhozók ellenzik használatukat, vagy legalább szkeptikusan állnak hozzájuk. A sok félreértés és a működésükkel kapcsolatos tudáshiány szintén jelentős probléma és hátráltatja elterjedésüket.

Egy másik hátránya, hogy nem lehetséges a tranzakciók semmissé tétele. Ha rossz személynek küldünk kriptót, akkor az egyetlen megoldás, hogy kérjük a visszautalását a címzettől.

A volatilitás egy újabb sarkalatos elrettentő tulajdonság. Az extrém áringadozású környezetben nehéz stabil vállalkozásokat felépíteni, melyek nélkül lassul a terjedése.

Konklúzió

Habár a kriptopénzeknek rengeteg előnyük van a hagyományos pénzekkel szemben, még egyenlőre nem tudják átvenni a klasszikus fizetőeszközök helyét. Viszont rohamos terjedésüknek köszönhetően, csak idő kérdése, hogy az érmék főszerephez jussanak először kisebb globális csoportok, vagy városok és országok gazdaságában. Nem biztos, hogy a ma legismertebbek, mint a Bitcoin vagy az Ethereum lesz a meghatározó a jövőben, de egyenlőre kevés valid alternatíva van, ami ne lenne e kettő olcsóbb utánzata.

(Borítókép: Alex Curtis)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük