Több mint 200 zenész és dalszerző tiltakozik az AI használata ellen

Sok száz zenész és szövegíró írta alá azt a nyílt levelet, amelyben az Artist Rights Alliance nevű szervezet követelte a mesterséges intelligencia használatának szabályozását a zeneiparban. A nyílt levélben felszólítják a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégeket, fejlesztőket, digitális zeneipari szolgáltatásokat, hogy ne támogassák olyan eszközök fejlesztését vagy terjesztését, amelyek aláássák vagy helyettesítik a művészek munkáját és kreativitását.

Ezáltal pedig csökkentik a nekik járó kompenzációt is. Az aláírók között olyan nevek vannak, mint Billie Eilish, Katy Perry, Nicki Minaj, a Pearl Jam, Jon Bon Jovi, a Jonas Brothers vagy éppen Peter Frampton. De Billy Porter, Zayn Malik, Darius Rucker, Imagine Dragons és Greta Van Fleet. De Bob Marley és Frank Sinatra hagyatéka is aláírta a dokumentumot.

Rengetegen aggódnak a mesterséges intelligencia (AI) használata miatt

Az is leírásra került a közleményben, hogy a zenészek tisztában vannak vele, hogy az AI rendkívül sokat hozzátehet a kreativitás növeléséhez és a zeneipari élmények fejlesztéséhez, de ugyanakkor visszaélni sem szabad vele. Például azt kifejezetten megállítandónak tartják, hogy az AI segítségével zenészek hangját lopják el, sértik meg szerzői jogaikat. Ez ugyanis teljes egészében tönkreteszi a zenei ökoszisztémát. Rengeteg példa van már arra (Magyarországon is), amikor AI segítségével már nem élő zenészek hangját kölcsönözték számokhoz. Vagy éppenséggel olyan számokat készítettek AI segítségével, amelyhez a valódi előadónak nem volt köze. Használta már az AI-t egyébiránt a Beatles vagy a Guns N’ Roses is.

Tavaly Hollywoodban az írói szakszervezet, a Writers Guild of America (WGA) és a színészi szakszervezet, a Screen Actors Guild-American Federation of Television and Radio Artists (SAG-AFTRA) kettős sztrájkja miatt állt le a munka. A szakszervezetek a film- és televíziós producerek szövetségével (Alliance of Motion Picture and Television Producers, AMPTP) folytatott tárgyalások során többek között a mesterséges intelligencia használatát is szerették volna megvitatni. És jogos is az aggály, korábban többen a munkájukat is elveszítették miatta a színészek közül. Novemberben Ed Newton-Rex, a Stability AI korábbi alelnöke azért mondott fel a vállalatnál, mivel a Stability AI “tisztességes felhasználás” címén szerzői jogvédelem alatt álló anyagokat használt fel.