A MicroStrategy ügyvezető Michael Saylor fullba tolja a bitcoint

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A MicroStrategy vezérigazgatója Michael Saylor már eddig is ismert támogatója volt a kriptovaluták világának, most azonban még a korábbi kijelentéseinél is nagyobbat alkotott. Egy a Kitco news hírportálnak adott interjúban egyenesen úgy fogalmazott, hogy a bitcoin megállíthatatlan, teljesen uralni fogja a 21. századi pénzügyi piacot, és a különböző fel-fel röppenő fenyegetések közül egy sem jelent valós veszélyt rá.

A beszélgetés során Saylor azt is kifejtette, hogy véleménye szerint a kriptovaluták, de elsősorban az azok közül messze legjobban kiemelkedő bitcoin nyújthatnak megoldást arra a modern pénzügyi problémára, hogy az egyre jobban globalizálódó világban hogyan lehet olyan központi irányítás nélküli, önálló vásárlóerővel rendelkező eszközt létrehozni, aminek az értékét nem az önkényesen megszabott kínálat határozza meg. Saylor ezzel arra utalt, hogy a hagyományos fiat pénzek esetében a pénzkínálat, és ezáltal az árszínvonal és az infláció szabályozása szó szerint azon múlik, hogy az adott központi bank épp mennyi pénzt nyomtat. Ezzel szemben a kriptovaluták esetében a kínálatot sokkal összetettebb, politikától semleges, folyamatosan változó nehézségű, a kínálat növeléséért a felhasználókat közvetlenül jutalmazó számítógépes bányász algoritmusok határozzák meg.

A híres bitcoin hívő által vezetett MicroStrategy mintegy 4.5 milliárd dollárnyi bitcoin befektetéssel rendelkezik.

Felfoghatatlan számok

Saylor azt is kiemelte, hogy objektíve kijelenthető, hogy az utóbbi évtizedben arányaiban az összes pénzügyi instrumentum közül a bitcoin piaca nőtt a legnagyobbat. A digitális érme piaci kapitalizációja az indulásától számított 12 éven belül 1,000 milliárd dollárosra nőtte ki magát. A méreteket szemléltetve, ez nagyjából 300,000,000,000,000 forint, másképpen kifejezve kb. 94 millió évnyi magyarországi átlagkereset.

Fontos megemlíteni, hogy bár valóban igaz, hogy a piac méretét tekintve valóban a bitcoin a menő, ha csupán egy érme dollárban kifejezett értékének százalékos növekedését nézzük, akkor a nagy rivális ether veri a bitcoint, különösen az elmúlt egy évben. A viccnek szánt, agyonhájpolt, Elon Musk ígéretei által holdra juttatandó, senki nem érti mikor omlik már össze a kártyavár dogecoinról pedig ne is beszéljünk.

A befektetési szakértőnek azonban volt egy nagyon érdekes meglátása is. Úgy véli, hogy hibás lenne egyenlőségjelet tenni a bitcoin és a hagyományos fiat pénzek közé. Szerinte a bitcoin inkább afféle értékkel rendelkező, közvetlen más javakra is váltható befektetési eszköz, így nem feltétlenül fogja soha túlzottan visszaszorítani a hagyományos valutákat.

Bár Saylor magabiztossága töretlen a bitcoin kiberbiztonságával kapcsolatban is, számos szakértő adott hangot annak, hogy amennyiben a következő évtizedekben a kvantumprocesszorok területén valóban sikerül áttöréseket elérni, azt csillagászati léptékben fogja növelni a hekkerek számára elérhető számítási kapacitásokat, így ha más már esetleg nem is, ez mindenképpen komoly kihívás elé fogja állítani az össze kriptoalgoritmust.

Árnyék-gyülekezőhely Facebook csoport alternatív pénzügyekben gondolkodóknak.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.