Az éves magyar GDP 6-szorosa: 330 billió forinton a Bitcoin piaci kapitalizációja

Egész héten emelkedésben volt a bitcoin fiat pénzben mért értéke, ami a hétvégére új történelmi csúcsra érve megütötte a 60,000 dollárt. Ennek hatására a bitcoin piaci értéke is repülni kezdett – azaz az összes világon forgalomban lévő bitcoin értéke – és már 1100 milliárd dollárnál jár, azaz 330,000,000,000,000 (330 billiárd) Ft-ot. Viszonyítás végett ez az éves magyar nemzeti össztermék több mint hatszorosa. A bűvös százezer milliárd dolláros értéket a bitcoin először idén február 19.-én érte el, majd némi visszaesés után ismételten átlépte azt február 21.-én, hogy aztán hosszabb ideig valamivel ezen érték alatt táncoljon mielőtt a héten újra átlépte volna azt.

Bizonyos elemzők véleménye szerint a tény, hogy a bitcoin dollárban kifejezett átváltási árfolyama ilyen hirtelen emelkedés után is tartósan meg tudott maradni 50,000 dollár közelében, folytatódó emelkedési hullámokat jelezhet előre. Más elemzők azonban óvatosságra intenek, és kiemelik, hogy azáltal, hogy a bitcoin ekkora népszerűségre tett szert, illetve az alkalmazási köre is rohamosan növekszik, egyre nehezebben megítélhető, hogy valójában milyen konkrét történések és folyamatok mozgatják az árfolyamot.

Fontos továbbá kiemelni, hogy a bitcoin alapjául szolgáló blokklánc algoritmus korlátoltságából adódóan az elérhető coinok száma véges. A kínálat felső határa 21 millió darab coin, aminek jelenleg már közel 90%-a forgalomban van, így hamarosan már nem lesz több bányászható bitcoin ami a piacra újonnan bekerülve csillapíthatná a keresletet. Sokak szerint ez az a szabály, ami hosszútávon a bitcoin dollárban kifejezett árfolyamának további exponenciális emelkedését hozza majd el.

Bár egyesek szerint a jövőben a bitcoin válhat az új arannyá és az elsődleges stratégiai tartalékként tartott eszközzé, ez azért még várat magára. Az arany jelenlegi piaci kapitalizációja még a bitcoin jelenlegi rekordértéke mellett is annak 11-30 szorosa, számítási metódustól függően. Beszédes mindazonáltal, hogy a különböző bitcoinnal és egyéb kriptovalutákkal foglalkozó cégek részvényei iránti érdeklődés exponenciálisan nőt az utóbbi hónapok során.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük