Heti altcoin körkép: Mindenkori maximum árfolyamok jöhetnek több kriptopénz esetében is

A több hete tartó emelkedési hullám következtében újabb mindenkori maximum értékeket érhetnek el az altcoinok a következő időszakban.

Továbbra is erősödik a litecoin

A mindenkori maximum litecoin árfolyamtól még messze vagyunk, de szépen halad felé a litecoin is. 2013 november végén 50 dollárt is adtak egy litecoinért, jelenleg 15 dollár körül mozog az árfolyam, ám hetek óta stabil emelkedést mutat az altcoin.

Erősödik a litecoin

A múlt hét végén erősödő kereskedési forgalom mellett kezdett el emelkedni a litecoin azután, hogy több mint egy hétig a 9-11 dolláros árfolyamsávban mozgott korábban. A több fontosabb ellenállást maga mögött tudva, ma már 14 dollár felett van a litecoin ára. Ha megmarad a jelenlegi volumen, további erősödés várható, hiszen sorra dőlnek meg a korábban felállított ellenállás szintek. A mozgóátlagok is egyre jobban távolodnak, mellyel szintén a felfelé ívelő trendet támasztják alá.

Felfelé vezethet a bitcoin és az ethereum útja is

A bitcoin árfolyamam továbbra is emelkedő pályán van. Bár a bitcoin ára többször is visszapattant az 1250 dollár feletti szintekről, komolyabb csökkenést egyetlen alkalommal sem sikerült produkálni. Sőt, az árfolyam fokozatosan próbálkozik az eddig stabil 1300 dolláros szint betörésével. Amennyiben sikerül átlépni ezt a határt, további növekedési potenciál van a bitcoin árfolyamában, utat engedve újabb mindenkori maximum eléréséhez. Lefelé nézve az 1200 dollár egyelőre bivalyerős támasznak mutatkozik.

További emelkedésben a bitcoin

Az ethereum árfolyam hektikusan alakult a múlt hét során. A pár héttel korábbi árfolyam esést elég jól korrigálta az árfolyam és a hét elején az ethereum ára már többször ostromolta az 50 dolláros szintet. Azonban amint sikerült áttörni az ellenállást, kis idővel később szerdára már ismét 48 dollárra esett vissza az árfolyam. Úgy tűnt egyelőre nem tud megkapaszkodni az ethereum 50 dollár felett. Azonban a hétvégén erősődő forgalom mellett ismét megpróbálkozott az ethereum az 50 dolláros ellenállás áttörésével. Jelenleg a 49,95-50,05 tartományban mozog az ethereum ára, ha sikerülne huzamosabb ideig 50 dollár felett maradni, az további emelkedést vetíthet előre.

Oldalazgat az ethereum

Jó hír az augur tulajdonosoknak

Az augur tulajdonosok dörzsölhetik a markukat, mert tovább erősödik az ethereum alapú előrejelzésekkel foglalkozó kriptopénz vállalat altcoinja. A múlt héten már beszámoltunk róla, hogy emelkedni kezdett az altcoin ára, azóta már a mindenkori maximum szintet is felülhaladta, jelenleg 15 dollár körül mozog az árfolyam. A tegnapi nap során ráadásul megnövekedett forgalom volt tapasztalható az augur piacán így valószínű, hogy több is van még az altcoinban.

Mindenkori maximum értéken az augur árfolyama

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..