Heti altcoin körkép: SegWit és a litecoin kapcsolata már az árfolyamon is érződik

A litecoin bányászok egyre inkább azt szeretnék, ha SegWit irányába haladna a protokoll fejlesztése, mely már az árfolyamon is meglátszik.  Eközben pedig a múlt héten két kisebb ethereum algoritmus alapú altcoin szintén megindult felfelé.

SegWit és a litecoin kapcsolata kezd érződni az árfolyamon

A múlt heti konszolidációt követően úgy tűnik ismét felfelé vette az irányt a litecoin árfolyama. A hét közepén a szokványos kereskedési forgalom duplája mellett kezdett el erősödni az LTC/USD keresztárfolyam. Ez akár előrejelezhet további növekedést is, ha sikerül áttörni egy fontosabb ellenállást 11,50 dollárnál. A korábbi 8 dolláros szintről szerdán majdnem 11 dollárig emelkedett a litecoin ára, ami több mint 30%-os emelkedés egy nap alatt.

SegWit és a litecoin

A 10 dollár feletti szintet sikerült megtartania a litecoinnak, és úgy tűnik ez erős támasznak is bizonyult a hét második felében. A litecoin közösség egyre bizakodóbban tekint a SegWit irányába, a bányászok már majdnem 80%-a jelezte pozitív hozzáállását a blokkláncon. Amennyiben a litecoin hálózaton elteredne az új blokklánc protokoll az még nagyobb löketett adhatna az árfolyam növekedésének, mivel feltehetően megnőne a kereskedés forgalma. A SegWit elfogadása a litecoin hálózatán tehát árfolyam módosító hírként szolgálthat a közeljövőben.


Erősödnek a kisebb altcoinok is

Az ethereum alapú golem altcoin mögött álló csapat egy teljesen decentralizált internet hálózatot álmodott meg, melynek a megvalósításához a golem jelenti a finanszírozási eszközt. A golem árfolyama március 30-án tört fel a magasba (0,05 USD környékére) és azóta is többé-kevésbé folytatja a hegymenetet. A korábbi 0,03 – 0,04 USD tartományt elhagyta és megduplázta az árát, melyet azóta is tart. Kisebb korrekciót követően a golem ára 0,07 USD környékén konszolidálódott. Innen kezdte meg a múlt héten az újabb fokozatos emelkedést az árfolyam, mely most 0,095 USD körül jár.

Golem

A szintén ethereum alapú augur is szép teljesítményt tudhat a maga mögött a héten. Az augur projekt egy pénzügyi előrejelzésre használt eszköz, melyet a hagyományos pénzügyi termékek kapcsán is használnak. Ebből a projektből nőtte ki magát az augur altcoin. Az elmúlt pár napban az augur árfolyama 10 dollárról fokozatosan 12 dollár fölé tornázta fel magát csökkenő forgalom mellett. Az augur árfolyama szintén április elején ugrott ki a többi altcoinnal együtt, a mostani 12 dolláros árfolyam már az akkor tapasztalt maximum közelében jár, így elképzelhető, hogy további növekedési potenciállal is rendelkezhet az altcoin.

Augur

A zcash árfolyama a 60-65 dolláros sávból a 65-70 dolláros sávba oldalazta fel magát a héten. Az árfolyam növekedést az is segítheti tovább, hogy a múlt héten jóváhagyták a Jaxx e-tárca frissítését, mely segítségével most már az iOS felhasználók is könnyedén kereskedhetnek zcashsel.

Zcash

A bitcoin és az ethereum is felfelé halad

Az ethereum árfolyama a korábbi 40-45 dolláros sávból sikeresen kitört és átlépte az 50 dolláros szintet is. Egyelőre nem nagyon tudott kitörni 55 dollár fölé, ez az ellenállás egyelőre túl nagy falatnak igérkezik. Ami a támaszt illeti, a 45 dolláros támasz már többször megtartotta az ethereum árfolyamát egy nagyobb letöréstől, így várhatóan bebetonozza magát 50 dollár felett az ETH. Egyelőre oldalazgat az árfolyam, középtávon elképzelhető további erősödési kísérlet is, ha az árfolyam ki tudna törni az 50 dolláros tartományból huzamosabb ideig nagyobb forgalom mellett.

Ethereum

A bitcoin a pár héttel ezelőtti gyengeségét már teljesen elfelejtette és ismét egyre magasabbra tör. Többször is előfordult, hogy napokig 1200 dollár felett zajlott a kereskedés. 1230 dollár fölé azonban nem tudott a bitcoin kerülni, innen egy 1140 dollárig esett vissza a hét elején az árfolyam. Viszont nem sokkal később ismét felfelé ívelt már az árfolyam és ez az emelkedés még mindig kitart. Az emelkedő trendet támasztják alá a mozgóátlagok távolodása is, mely szintén pozitív jel. Rövidtávon könnyen elképzelhető további növekedési is a bitcoin árfolyamában. Alulról az 1150 dolláros szint kellő támaszt nyújt az árfolyam erősödéshez, mert az elmúlt hét során már négyszer pattant vissza innen az árfolyam.

Bitcoin árfolyam