Mostantól nem gond a kriptovagyon öröklése, jön az orosz időkapszula

Moszkvai kutatók egy új szolgáltatást fejlesztenek ki, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy digitális adataikat, többek között kriptotárca kulcsaikat az örököseiknek adják át. Az orosz időkapszula képes lesz más magánjellegű információk tárolására és továbbítására is, például értékes tárgyak hollétének rögzítésére.

Orosz egyetemek olyan szolgáltatást nyújtanak, amely lehetővé teszi a kriptobefektetők számára, hogy bebiztosítsák kriptovalutáik jövőjét

Három orosz egyetem – a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem, a Nemzeti Nukleáris Kutatási Egyetem és a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Intézete – szakértői azon dolgoznak, hogy a kriptotulajdonosok számára biztosítsák, hogy digitális vagyonuk ne vesszen el a haláluk után. A szolgáltatás blokklánc technológián alapul majd – jelentette a RIA Novosztyi az orosz Nemzeti Technológiai Kezdeményezés Platformra hivatkozva.

A közös csapat most egy olyan weboldalt hoz létre, amelyen keresztül az emberek titkosítva tárolhatják majd az értékes információikat, amelyek készen állnak arra, hogy meghatározott személyek birtokába kerüljenek – magyarázta Dmitrij Izvekov projektvezető. Erre csak bizonyos feltételek teljesülése után kerülhet sor, és legkorábban hat hónappal az adatok feltöltése után. A jelentés további részleteket közöl:

[A szolgáltatás] lehetővé teszi majd a digitális adatok és eszközök biztonságos tárolását – a közösségi hálózatok jelszavaitól a bitcoin tárcák kulcsáig.”

Az előfizetők az orosz időkapszulában fényképeket, szöveges fájlokat, videoüzeneteket, sőt, az értékes tárgyak helyének adatait is tárolhatják majd, amelyeket például egy váratlan haláleset esetén az örökösöknek lehet továbbadni. A felhasználónak egy linket kell majd elküldenie a kiválasztott címzettnek, akinek saját fiókot kell létrehoznia ahhoz, hogy hozzáférjen az információkhoz. Az időkapszula csak egy előre meghatározott jövőbeli időpontban nyílik meg.

A titkosított adatokat a Sbercloudon, az egyik legnagyobb orosz bank, a Sberbank által kifejlesztett felhőszolgáltatáson tárolják majd, és a Dropboxon, illetve más platformokon biztonsági másolatot készítenek róluk. Minden felhasználó két kapszulát küldhet majd el ingyenesen. Az alkotók azt remélik, hogy a projekt finanszírozásához legfeljebb 3 millió rubelt (körülbelül 12 millió forintot) tudnak összegyűjteni, a szolgáltatást pénzzé teszik, amint népszerűvé válik, és további funkciókat kínálnak majd az ügyfeleknek.

Az amerikai Cremation Institute által tavaly végzett felmérés szerint a kriptobefektetők 89%-a aggódik amiatt, hogy mi lesz a vagyonával a halála után. Ennek ellenére a traderek mindössze 23%-ának van konkrét terve arra az esetre, hogyha hirtelen életét vesztené, akkor jó kezekbe kerüljön a digitális vagyona.

További érdekes cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük