Musk bitcoinra módosította a Twitter profil képét

Újabb momentummal biztosította Elon Musk a bitcoin közösséget a támogatásáról.

Péntek este frissítette a profilképét a Tesla és a SpaceX vezetője. Nem is akármire: egy bitcoin avatárra frissítette a képet a 47 millió követővel rendelkező Musk. Mint ahogy az már lenni szokott ilyenkor, pillanatok alatt reagált a bitcoin árfolyama.

Musk már-már hírhedt arról, hogy néha vicces, néha pedig vitatott tweetjeivel borzolja a kedélyeket különböző cégek, szektorokkal kapcsolatos véleménye révén. Úgy látszik, most a kedvence a kriptopénz iparág, ugyanis az elmúlt időszakban szinte naponta jönnek hírek a témában, mikor mit tett már megint Musk a Twitteren.

Pár hete a biojában tüntette fel a #bitcoin hashtaget, most pedig a profilképét módosította. Azt is hozzátette egy posztban, hogy csak egy napra szól az új kép – jelentsen ez bármit.

Érdekes, hogy ezt az avatart, 2018 októberében már használta Elon Musk, ám akkor a Twitter felfüggesztette a fiókját, mert akkor azt hitték, valaki feltörte a fiókját. Most viszont kiderült, valóban ő áll a profilkép módosítás mögött.

Ráadásul pénteken nem ez volt az első Twitteres megnyilvánulása Musknak. Korábban arról értekezett, hogy véleménye szerint a bitcoin majdnem annyira bullshit, mint a fiat pénzek – csakhogy a hangsúly a “majdnem” szón van.

Piaci manipuláció? Vagy csak unatkozik a világ leggazdagabb embere? Bármi is az igazság, a bitcoin árfolyama már 57 ezer dollárnál is járt a tegnapi 52 ezer dollárhoz képest.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük