Újra nagyban vásárolják a tőzsdei cégek a bitcoint

Erősen indult a hét a bitcoin tartalékokkal rendelkező cégek számára. A Strategy és a Strive is bejelentették, hogy összesen 2 305 BTC-t vásároltak 182,7 millió dollár értékben.

A Strategy egy tőzsdei jelentésben közölte, hogy a múlt héten 950 bitcoint vásárolt 75,7 millió dollárért – ez volt az első vásárlása augusztus óta –, a Strive pedig 1355 BTC-t zsákolt be 107,7 millió dollárért. A vásárlási hullám a legnagyobb kriptovaluta árfolyamának meredek emelkedése közepette érkezett. A bitcoin árfolyama a cikk írásakor 85 336 dolláron állt, 24 óra alatt közel 5%-os növekedést jelent, miután hétfőn korábban elérte a 86 282 dolláros napi csúcsot is.

A BTC újra elérte a 86 ezer dollárt

A Strategy – amely a legnagyobb vállalati bitcoin tulajdonos – emellett 174 millió dollár értékben vásárolt vissza saját, örök lejáratú elsőbbségi részvényeit (STRC). A vállalat idén eddig szüneteltette a bitcoin vásárlásokat, hogy saját részvényeinek visszavásárlására és készpénztartalék képzésére összpontosíthasson. Korábban bizonyos esetekben a cég még kisebb mennyiségeket értékesített is BTC-készletéből. Tette ezt annak ellenére, hogy alapítója és elnöke, Michael Saylor híres arról az elvéről, miszerint „soha nem szabad eladni a bitcoint”.

Egy tízhetes szünet után a vállalat augusztus utolsó hetében kezdte újra a bitcoin vásárlást, és közel 370 millió dollár értékben halmozott fel azóta a vezető kriptovalutából. Bitcoin-állománya jelenleg 846 000 érmét tesz ki, ami a mai árfolyamon 72,7 milliárd dollárt ér.

A fintechcég is szépen jön fel a rangsorban

A Strive is folytatta heti rendszerességű vásárlásait, így egyre feljebb lépked a bitcoint birtokló vállalatok rangsorában. A Nasdaqon jegyzett cég immár az ötödik legnagyobb vállalati tulajdonosa a kriptovalutának 26 355 BTC-vel, amelynek értéke 2,2 milliárd dollár.

A Strategy részvényeinek (NASDAQ: MSTR) árfolyama hétfőn 8%-kal emelkedett.

Strategy árfolyama kilőtt az elmúlt napokan

A Strive (NASDAQ: ASST) árfolyama ugyan kissé csökkent, ám pénteken részvényenként 30 dollár fölé emelkedett, ezzel túlszárnyalva a wall street-i elemzők által meghatározott legtöbb célárat.

Strive árfolyama elérte a 30 dollárt

A bitcoin tartalékkal rendelkező vállalatok számára nehéz év volt eddig 2026. A Strategy, a Satsuma, a Smarter Web Company, a Sequans, a Nakamoto és az Empery Digital mind értékesített bitcoinokat az év során adósságrendezés, működési költségek fedezése vagy részvény visszavásárlás céljából.

A bitcoin árfolyam hétfőn annak ellenére emelkedett, hogy a múlt héten megakadt egy kulcsfontosságú kriptojogszabály, a Clarity Act elfogadása. A Federal Reserve szintén kamatot emelt, ám a befektetők nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a jegybank lépésének. Az emelkedő trend ellenére a bitcoin árfolyama jelenleg még mindig több mint 30%-kal marad el az októberben elért 126 080 dolláros történelmi csúcshoz képest.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo