„Nem a technológia fenyegeti a létezésünket, hanem az, amit a technológia kihoz belőlünk” – The Social Dilemma

A közösségi média káros – mondja minden második ember miközben tovább görgeti a Facebookot a telefonján. Szinte már lerágott csont bizonyos körökben erről beszélgetni, most azonban a The Social Dilemma tipikus Netflix stílusban próbálja még egyszer megközelíteni a témát: hogy pontosan milyen hatással is vannak az emberi viselkedésre és társadalmunkra a közösségi média oldalak. 

Volt Google és Facebook alkalmazottak a kamera előtt a Social Dilemma dokumentumfilmben

„Semmi hatalmas nem lép be a halandók világába átok nélkül” – az első idézet, ami felvillan a Netflix új, meglehetősen nagy érdeklődést generáló dokumentumfilmjében. Az alatta felcsendülő baljós zene már csak hab a tortán: mindenkinek azonnal lejön, hogy a Netflix a drámaiságra helyezte itt is a legnagyobb hangsúlyt.

A Jeff Orlowski rendezte film, a The Social Dilemma (Társadalmi dilemma) nagy fába vágta a fejszéjét: a közösségi média oldalak hatását vizsgálja a társadalmunkon és az emberi viselkedésen. A film vizuálisan, vágástechnikában, hatásvadászatban egyértelműen ott van; a figyelmet az első pillanattól fenntartja. (Valahol ironikusan sikeres a film abban, hogy legalább erre a másfél órára leakasszon minket a közösségi oldalak görgetéséről). A hatásvadászat mellett azonban komoly szakértőket is felvonultat a film: olyan volt Google, Facebook, Twitter, Instagram alkalmazottak és vezetők kerülnek a képernyőre, akik belülről látták, pontosan hogyan működik a rendszer – no, meg hogy milyen hatásuk is vannak ezeknek ránk, a felhasználókra.

Drámai és átfogó, még ha sok újat nem is közöl

Az igazán érdekes a filmben, hogy újat igazán nem mond – az, aki nagyjából képben van a közösségi média oldalakat ért kritikákkal az elmúlt évekből, nem igazán tanul új koncepciókat a filmből. Persze, lehetnek benne kisebb érdekes szösszenetek, amiket nem ismertünk: hogy a Facebook pontosan milyen szerepet is játszott mondjuk a rohingyai népírtás súlyosságában, vagy hogy a fake news miért terjed nagyjából hatszor gyorsabban, mint a valós hírek. A film azonban még így is érdekes lehet: mert ritkán látjuk ennyire látványosan és átfogóan a kritikát a közösségi oldalakkal szemben. A film drámai, hogy sokkoljon – de lehet, hogy pont ez a sokkolás kell azoknak, akik amúgy csak legyintenek a problémára.

Mert a film, bár csak másfél órás, sok mindennel foglalkozik: a mentális egészséggel, a fake news hatékonyságával, a meghackelt választásokkal, a politikai polarizációval, a radikalizációval, a mesterséges intelligencia és az oldalak által kreált algoritmusok etikai problémáival. Hogy miért baj az, hogy mi magunk lettünk a termékek, és hogy miért más a közösségi média által kifejtett változás a társadalmunkon, mint bármilyen korábbi technológiai változás ezelőtt.

A közösségi média csak egy eszköz. Kin múlik pontosan, hogy mire használjuk?

Egy másik egyértelmű erőssége a filmnek, hogy már önmagában megválaszolja a kérdések egy részét, amit az emberek ellenvéleményként felvethetnének a témával kapcsolatban, és reagál is rájuk (marad persze jó pár, hiszen a téma minden, csak nem fekete-fehér). A leggyakrabban elhangzó vélemény a közösségi média negatív hatásaival kapcsolatban ez: ezek az oldalak csak eszközt adnak az emberek kezébe. Az, hogy az emberek mit csinálnak ezzel, már csak rajtuk múlik.

Ez azonban így nem teljesen igaz. A korábbi technológiai fejlesztéseknél ez többé-kevésbé még lehet, hogy így volt: volt egy újítás, ami eszközként segítette az életminőségünk fejlődését. A közösségi média azonban saját célokkal rendelkezik (főként a profitmaximalizálással és a figyelmünkért való versengéssel) – ahhoz pedig, hogy ezt elérje a felhasználókat kénytelen manipulálni, amire az eszköztára ráadásul pontosan meg is van.

A film egyébként nem mutogat újjal a közösségi médiaóriásokra se, sőt: elismerik, hogy nem rosszindulattal kreálták ezeket a „szörnyeket”. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének felelősek érte (még akkor is, ha az egész probléma alatt rejtőző üzleti modell az igazi ellenség a történetben).

Világvége hangulat a Social dilemma– vagy mégsem?

A film egyik legérdekesebb pontját Tristan Harris foglalja össze a film vége felé (Harris volt Google dolgozó, most a Center for Humane Technologyt vezeti (Központ a Humánus Technológiáért), és meglehetősen központi szerepet kapott a filmben is.) Amikor ugyanis valaki azt mondja, a technológia a teljes társadalmunk fennállását fenyegeti, a legtöbben inkább legyintünk – nem olyan komoly azért ez, ne viccelj már. Oké, megnézetett velünk a YouTube még egy videót, de ez csak nem vezet a világ végéhez?

Ebben igazunk is van: ez nem vezet oda. Harris azonban így fogalmazza meg inkább a problémát:

„Nem a technológia az, ami önmagában egzisztenciális fenyegetést jelent. Hanem az, hogy a technológia képes a legrosszabbat kihozni a társadalmunkból – társadalmunk legrosszabbja pedig az, ami az egzisztenciális fenyegetés.”

A film legvégén persze elsütik a kihagyhatatlan viccet (látványosan kiemelve, hogy just kidding, tényleg csak viccelnek, nehogy valaki félreértse): kövessük a közösségi oldalakon a filmmel kapcsolatos fiókokat. És az ember ezen jót is nevet, mert jól elhelyezett poén. Majd kinyomja a filmet – miután egy jó adag újabb adattal gazdagította a Netflix adatbázisát, aki így következőnek már sokkal pontosabban tudja használni a ránk írt algoritmusát, hogy befolyásolja döntéseinket.