Nem kapnak fizetést Olaszországban azok, akik nincsenek beoltva

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Diktátorállam Olaszország kormánya, a központi bankár Mario Draghival az élen arra utasította a magán- és a közszféra vállalatait, hogy tartsák vissza azoknak a dolgozóknak a bérét, akik nincsenek COVID-19 ellen beoltva. Ezek után csodálkozunk, hogy egyáltalán létezik még Olaszország és nem söpörte el a népharag.

A döntés értelmében a dolgozóknak be kell szerezniuk a vakcinaoltást igazoló zöldkártyájukat, ez momentán még legalább több millió állampolgárt érint a 60 milliós országban.

A kormány trükkösen gondolt a jogi következményekre is, és a döntés kimondja, hogy az oltatlan dolgozókat nem lehet elbocsátani, csak egyszerűen vissza kell tartaniuk a fizetésüket és nem kell bejárniuk dolgozni. Ha mégis megtörténne, akkor a vállalatoknak súlyos bírságokkal kell számolniuk

A rendeletbe az is bekerült, hogy azok, akik nem rendelkeznek vakcinaútlevéllel, azok akár 1500 euró bírságra is számíthatnak. E mellé jön a tény, hogy az olasz kormány nem vállalja át az állampolgárok teszköltségeit – ahogy Magyarország se – azoknak, akik nem hajlandóak beoltatni magukat.

Az abszurdum ott ütközik ki, hogy még azok is, akik bizonyítottan felépültek és antitesteket fejlesztettek ki a vírus ellen, szintén kötelezően legalább egy oltást be kell adatniuk maguknak. Érdekes módon az olaszok a drákói intézkedéseket lesütött fejjel tűrik, talán azért is, mert az olasz bűnüldöző hatóságok – ahelyett, hogy a maffia, migránsbűnözés és mondjuk drogkartellek ellen harcolnának – helyette népszerű Telegram csoportokban vadásznak a tüntetéseket szervezőkre.

banner

Draghi és köre vagy nagyon jól profitál a vakcinaoltásokból, vagy annyira meg szeretné mutatni, hogy az Állam az Úr, a népnek kuss, hogy a vakcinaútlevél kötelezettséget kiterjesztette az iskolákra és egyetemekre is.

Ahogy Magyarországon is, a tanárokat válaszút elé állították, és aki nem oltatja be magát Olaszországban, az szevaszt mondhat a munkájának, egzisztenciájának és másodrangú állampolgárként tengetheti életét. A diákok szintúgy kötelezve lettek az oltás felvételére.

De még van tovább is a nyugati és kínai turisták közkedvelt országában, ugyanis a beoltatlanok már a tömegközlekedési eszközöket se használhatják békében, de múzeumba, színházba, edzőterembe, bárokba és éttermekbe se léphetnek oltási igazolás nélkül. Szép új világ a mediterrán országban, szabadság és dolce vita.

Apropó, az olasz zöldkártya a használó földrajzi helyzetét is nyomonköveti, szóval gratulálunk, Olaszország elesett, már alig várjuk, hogy a nemzetvezető Mario Draghi egypártrendszerének legújabb 5 éves tervéről beszámolhassunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.