Nem lehet majd biztosítást kötni elektromos autókra?

A jövőben előfordulhat, hogy nem lehet majd biztosítást kötni elektromos autókra az akkumulátorok javításának magas költségei miatt, figyelmeztettek az iparági szakértők.

Jonathan Hewett, a Thatcham Research kutatóközpont vezérigazgatója szerint az elemzők gyakran nem, vagy nehezen tudják előre megbecsülni az elektromos járművek akkumulátorainak javítási költségeit. Szervizelésük pedig sokkal drágább (átlagosan 25%-kal), mint a hagyományos benzines vagy dízelhajtású járműveké. A tudatlanság és a magas költségek miatt egyes szolgáltatók teljesen elutasítják a biztosítási fedezetet.

Hewett szerint az a probléma, hogy nem tudják minden esetben megállapítani, az akkumulátor sérült-e egy ütközés során. Ha valamilyen módon károsodott, az autó akár ki is gyulladhat.

„Olyan ez, mint amikor egy orvos mindenféle leletek nélkül próbálná megérteni, hogy mi a baja a betegnek” – mondta.

A kockázatok és a bizonytalanságok miatt több vállalat már visszalépett attól, hogy biztosítást kínáljon. A John Lewis Financial Services a múlt hónapban leállította az ajánlatadást ügyfeleinek, hogy legyen ideje elemezni a felmerülhető kockázatokat.

A Confused.com szerint az elektromos autók biztosítási költségei 2022 szeptemberéig 72%-kal ugrottak meg, szemben a hagyományos járművek 29%-os emelkedésével. Hewett azonban abban bízik, hogy a díjak hamarosan stabilizálódnak és igazodnak majd a hagyományos autókéhoz. Figyelmeztetett azonban arra, hogy az elektromos autók biztosítása továbbra is kihívást jelent majd. Egészen addig, amíg az iparág nem talál hatékonyabb és megfizethetőbb módszert a sérült akkumulátorok kezelésére.

Kapcsolódó cikkeink: