Nem lesz több tárgyalás már az FTX alapító ügyében

December 29-én az amerikai ügyészség bejelentette, hogy nem fognak újból vádat emelni és pert indítani az FTX kriptotőzsde alapítója, Sam Bankman-Fried (SBF) ellen. Emlékezhetünk rá, Bankman-Friedet november harmadikán hétrendbeli csalás vádjában találták bűnösnek. Arra számítottak sokan, hogy további öt vádpont miatt külön fog majd bíróság elé állni. Ezek közé tartoznak a törvénytelen politikai kampánytámogatás, vesztegetés kísérlete, banki csalás elkövetésére szervezkedés vagy éppen az értékpapírcsalás. A politikai kampánytámogatás vádpontja szerint SBF 119 millió dollárral támogatott politikai kampányokat.

Több okból sem indul már több per Bankman-Fried ellen az ügyészség részéről

Eredetileg az előbb említett vádpont része lett volna az eredeti vádcsomagnak a többivel együtt. Viszont a Bahama-szigetekkel kötött kiadatási egyezménynek nem voltak részei. Így a szigetország hatósága csak úgy járult hozzá a kiadatáshoz még 2022. decemberében, ha SBF-et csak az eredeti hét vádpontban állítják bíróság elé az első körben. Az ügyészség most közölte, hogy a fennmaradó öt vádpont mindegyikében összeállították a bizonyítékokat, beleértve a tanúvallomásokat és dokumentumokat is SBF bűnösségének alátámasztására. Viszont a második perben nagyjából ugyanazokat a bizonyítékokat tudná a hatóság bemutatni, amelyeket az első tárgyalás során is.

Ráadásul az ügyészség szerint a bíró figyelembe veheti a 2024. márciusi ítélethozatalnál az összes bizonyítékot és ezek tükrében hozhatja meg ítéletét. Ez pedig azt jelenti, hogy egy második tárgyalás már nem érintené amúgy sem SBF büntetését a teljes ügyben. Egy újabb tárgyalás tovább késleltetné a régóta húzódó ügy lezárást. Főleg azért is, mert a Bahama-szigetek hatósága még mindig reagált az amerikaiak azon kérésére, hogy SBF-et a maradék öt vádpontban is bíróság elé állíthatják-e. Az ügy lezárása fontosabb érdek az ügyészség szerint, mint egy újabb tárgyalás indítása. Az azonnali lezárás az áldozatok számára fontosabb kérdés.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 12. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo