A volt német pénzügyminiszter bitcoin-tartalékot javasolt országa számára

Christian Lindner, a Német Szabaddemokrata Párt vezetője kijelentette, hogy támogatná, ha országának bitcoin-tartaléka lenne.

A volt pénzügyminiszter rámutatott, hogy az Egyesült Államok fontolóra veszi a bitcoin-tartalék, és ezért úgy véli, hogy Németországnak is követnie kellene ezt a példát és ugyanezt tanácsolta az Európai Központi Banknak is. A politikus biztos abban, hogy a bitcoin segíthet megerősíteni az országok tartalékainak ellenálló képességét.

Jelenleg heves viták zajlanak arról, hogy az Egyesült Államoknak el kellene-e fogadnia a bitcoint tartalékeszközként. A vita akkor kezdődött, amikor Cynthia Lummis szenátor bejelentette törvényjavaslatát, amely felhatalmazná a kincstárat, hogy megvásárolja a világ legismertebb kriptovalutájának teljes kínálatának 5%-át.

Az Egyesült Államok mellett Oroszország is fontolgatja a bitcoin-tartalék létrehozását. Anton Tkacsev, az orosz Állami Duma képviselője javasolta a lépést, hangsúlyozva, hogy a bitcoin, mint független eszköz, mentes a nemzetközi szankcióktól és az olyan hagyományos valuták, mint a dollár, euró vagy jüan, inflációs kockázataitól.

A bitcoin-tartalékokat illetően Japán egészen más állásponton van. Ahogy korábban beszámoltunk róla a japán miniszterelnök elutasította azt a javaslatot, amely szerint Japán devizatartalékainak egy részét kriptovalutákra, köztük bitcoinra lehetne átváltani. A kormány azzal indokolta döntését, hogy a kriptovaluták nem illeszkednek Japán pénzügyi tartalékstratégiájába, mivel túl volatilisek, és nem összeegyeztethetők a jelenlegi pénzügyi keretekkel.

Annak ellenére, hogy a bitcoin jelentős intézményi elfogadottságot ért el, továbbra is volatilis eszköznek tartják, ami megakadályozhatja, hogy a nagyobb gazdaságokban tartalékeszközzé váljon. A volt német pénzügyminiszter azonban lekicsinyelte ezeket az aggodalmakat a bitcoin-tartalékkal kapcsolatban, azzal érvelve, hogy a nemesfémek is volatilisek, és mégis az országok máshogyan tekintenek rájuk.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo