Öl, butít és nyomorba dönti a fiatalokat, mégis mindenki rajta lóg

Minden harmadik tinédzser szenved az Instagram miatt. A Facebook tisztában van a problémával, a cég mégsem veszi azt komolyan. Épp ellenkezőleg, az alkalmazás gyermekeknek szánt változatán dolgozik.

A Wall Street Journal a Facebook-csoport egy belső dokumentumához jutott hozzá. Az amerikai hírforrás birtokába jutott jelentésben az áll, hogy a tizenévesek körében az Instagram platform használata rendkívül káros. Míg Mark Zuckerberg elbagatellizálja a dolgot és a nyilvánosság előtt azt nyilatkozza semmilyen probléma nincs a képmegosztó alkalmazással, addig a valóságban nagyon súlyos hatással van a fiatalokra.

Az Instagram – mint tudjuk – egy olyan közösségi hálózat, ahol központi szerepet játszik a fényképek közzététele. Különösen a fiatalok körében rendkívül népszerű, a Facebook 2012-ben egymilliárd dollárért vásárolta meg az alkalmazást. Ma már több mint egymilliárd tagja van, akiknek többsége tinédzser, 40%-uk 22 év alatti. Az elmúlt három évben – írja a Wall Street Journal – a vállalat tanulmányokat végzett arról, hogyan hat az Instagram a fiatalabb felhasználókra.

A cég kutatói megállapították, hogy az applikáció rendkívül károsan hat a felhasználók jelentős részére, különösen a tizenéves lányokra, akik állandóan magukat hasonlítgatják az Instagram fotóin lévő műnőkhöz, ezzel pedig súlyos önképzavar alakul ki náluk.

“A tizenéves lányok 32 százaléka mondta, hogy rosszul érzi magát a teste miatt, az Instagram használata után viszont még rosszabbul” – írták a Facebook által végzett kutatás felelősei, hozzátéve, hogy “az Instagramon történő összehasonlítások megváltoztathatják azt, ahogyan a fiatal nők látják és leírják magukat”. A kutatás legfontosabb eredményeit leíró dokumentum közül néhány így hangzott: “Háromból egy tizenéves lánynál súlyosbítjuk a testkép-problémákat. A serdülők az Instagramot okolják a fokozott szorongásért és depresszióért is”. És: “Az Egyesült Királyságban a felhasználók 13%-ának, az Egyesült Államokban pedig 6%-ának vannak emiatt öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai.”

Zuckerberg szerint még előnyös is az Instagram használata

A nyilvánosság előtt azonban a Facebook mindig is tagadta az alkalmazás negatív hatásait, nem engedte azt sem, hogy külsős szakemberek betekintsenek a kutatásba, és nem volt hajlandó megmutatni azt a szabályozó hatóságoknak sem. “Tanulmányaink azt mutatják, hogy az olyan közösségi alkalmazások használata, amelyek lehetővé teszik a más emberekkel való kapcsolattartást, előnyös lehet a mentális egészségre nézve” – mondta Mark Zuckerberg egy tavaly márciusi kongresszusi meghallgatáson. Zuckerberg ezután megvédte a vállalatot a 13 év alattiaknak szánt új Instagrammal kapcsolatos kritikákkal szemben is.

Arra a kérdésre, hogy a vállalat tanulmányozta-e az alkalmazás lehetséges káros hatásait a gyerekekre, Zuckerberg lakonikusan válaszolt: “Azt hiszem, igen”. Májusban az Instagram vezetője, Adam Mosseri újságíróknak azt mondta, hogy a kutatási adatok alapján a tizenévesek jólétére gyakorolt hatások “meglehetősen szerények”. Az amerikai kongresszus egyes tagjai a Facebook magatartását a dohányiparéhoz hasonlították, amely évekkel ezelőtt tagadta a dohányzás veszélyeit, annak ellenére, hogy jól ismerte azokat. Elvégre az Instagram aranybánya, és hozzájárul a csoport évi 100 milliárd dolláros bevételének jelentős szeletéhez.

Maguk az influenszerek is depressziósok, akkor kinek is jó ez?

A dokumentumok – írja a Wall Street Journal – azt taglalják, hogy az Instagramon a felhasználók közötti összehasonlítás eltúlzott más platformokhoz képest. “Az a tendencia, hogy csak a legjobb pillanatokat osszák meg az emberek, a tökéletes megjelenésre irányuló nyomás saját testük egészségtelen megítélésébe és depresszióba taszíthatja a tizenéveseket” – áll a Facebook dokumentumaiban.

Az Instagramon mindenki szép, gazdag és boldog. Mindenkinek drága luxusholmijai vannak, csodás helyeken járnak, az életük maga a csoda: gondolja ezt sok fiatal. A valóságban azonban az egész egy fikció. Az előre beállított, Photoshoppal agyonretusált képeken szponzorok által biztosított termékekkel pózoló influenszerek élete sem fenékig tejfel. Az állandó műmosoly, a felhasználóknak való megfelelési kényszer, az ellaposodó és semmitmondó magánélet sokszor depresszióba és öngyilkosságba taszítja magukat a posztolókat is.

Sok fiatal, főleg a kamaszok, még nem képesek túllátni a mesterkélt képeken és videókon, és azt hiszik ez lenne a valóság, amiben ők csak egy jelentéktelen porszemek. A helyzet viszont az, hogy jobb jelentéktelen porszemnek lenni, az életet úgy ahogy van élvezni, a beteges társadalmi elvárásoknak nem megfelelni és önmagunkat felvállalni, mint egy egész életen át egy “művilágban” szenvedni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük