Olcsóbb előfizetésért cserébe már a Netflixen is lesznek reklámok

Már hivatalos, a Netflix is beállt a sorba, reklámokra fel! A filmmegosztó óriás hirdetésellenes hozzáállását eltiporta 2022-ben kialakult vesztesége, amit nagyrészt az 1,3 millió lemondott előfizetés okozott. Az új tervük egy olyan előfizetési csomag elindítása, amely engedélyezi a reklámok megjelenítését. 

A streaming óriás 2022-ben tíz év után először hatalmas veszteséget szenvedett. Az év első három hónapjában kb. 200 000 felriratkozó pártolt el a tőlük csak az Egyesült Államok és Kanada területén. Az idő továbbhaladtával ez a szám exponenciálisan növekedett. A második negyedéves jelentés szerint a Netflixnek további csaknem 1,3  millió előfizető mondott búcsút. A hivatalos eredménybeszámoló alapján az első negyedévi 74,58 millió előfizetők létszáma a negyedév során 73,28 millióra csökkent. A részvények július végéig drasztikus 67%-ot zuhantak. Ekkora veszteségek után igazából nem csodálkozhatunk azon, hogy valamiféle új, profitot generáló alternatívák után nyúlnak a Netflix emberei. Kriptós témájú reklámot azonban biztos, hogy nem láthatunk majd filmnézés közben. A Netflix ugyanis betiltotta minden kriptovalutához kapcsolódó hirdetés megjelenítését a platformon.

A Netflix nem engedélyez majd kriptós reklámokat

A The Sydney Morning Herald helyi forrásokra hivatkozva hétfőn arról számolt be, hogy a Netflix úgy döntött, elutasít minden politikával, szerencsejátékkal és kriptovalutával kapcsolatos reklámkampányt az új előfizetési szintjén. Az új szintre nem kerülnek fel olyan hirdetések sem, amelyek gyerekeknek szánt termékeket értékesítenek. Ugyanezek a források jelezték, hogy a gyógyszerreklámokra vonatkozó korlátozásokat is fontolóra vették.

A szabályozói ellenőrzés miatt a kriptotilalmak nem jelentenek újdonságot a digitális eszközipar számára. 2018-ban a közösségi médiaóriás Meta (korábban Facebook) betiltotta a kriptohirdetéseket az egész platformján, mielőtt később az év folyamán visszaállította azokat.

A jelenlegi előfizetőket nem befolyásolnák a reklámok

A Netflix a reklámokat egy olcsóbb előfizetés keretében tervezi megvalósítani, valamit valamiért alapon. A hirdetéseket tartalmazó csomag a csomagkínálat egy új darabját képezné. A jelenlegi előfizetőket tehát nem befolyásolná az újítás, ők továbbra sem látnának reklámokat.

A júliusi befektetői híváson Greg Peters, a vállalat operációs és termékigazgatója elárulta, hogy a vállalat milyen gondolatmenetet követett a reklámok bevezetése mögött, hogy támogassa az alacsonyabb díjú előfizetéseket.

Elmondta, hogy a Netflix “hihetetlen élményt kíván nyújtani a fogyasztóknak, akik a reklámokkal támogatott ajánlatot választják. De hihetetlen élményt kíván nyújtani a márkáknak és a hirdetőknek is, akik velük akarnak együttműködni…”.

Peters optimista abban, hogy a Netflixen történő reklámozás “olyan élményt nyújthat, amely alapvetően különbözik a mai televíziós vagy kábeltelevíziós reklámélménytől”.

A bevezetés olyan országokra összpontosítana, ahol “fejlettebb reklámpiacok vannak” – mondta akkor Peters. Az országok között előreláthatólag biztosan szerepelni fog Az Egyesült Államok és Kanada. Az európai kontinenesen pedig Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság.

A hirdetésekben a Microsoft lenne a Netflix partnere

A múlt héten bejelentették, hogy a Netflix a Microsofttal (MSFT) együttműködve építené ki ezt az új reklámokat támogató csomagot. “Nagy összegeket fektetnek be, hogy a több milliárdos hirdetési üzletágukat kiterjesszék a prémium televíziós videókra, és mi nagyon örülünk, hogy egy ilyen erős globális partnerrel dolgozhatunk együtt” – mondta a Netflix. “A hirdetési üzletágunk néhány év múlva valószínűleg egészen másképp fog kinézni, mint az első napon”. 

A jelentés szerint a két vállalat 65 dollárt kér ezer megtekintésért és legalább 10 millió dolláros éves reklámköltési elkötelezettséget kérnek most a vállalatoktól. Úgy becsülik, hogy a vállalat 2022 végére fél millió előfizetőt tud szerezni a hirdetéseket engedélyező előfizetési csomagra.

Eredetileg 2023-ra tervezték az új előfizetés üzembehelyezését. Azonban a Netflix novemberre tolta előre az olcsóbb, reklámokkal támogatott szint elindításának ütemtervét. Így a Disney+ versenytársává válik, amely december 8-án indítja el saját reklámalapú tervét.