Összefog egymással az olajszektor és a bitcoin bányászati szektor

Egy hatalmas autótároló raktárházban tartott egymással találkozót egy csoport olajtermelő cég képviselője és egy csoport bitcoin bányász még múlt héten a texasi Houstonban. A több mint 200 résztvevő részvételével megtartott találkozó célja az volt, hogy megvitassák milyen módon használhatják fel a kriptobányászok azokat az energiaforrásokat egy-egy olajkitermelő telephelyen, amelyek amúgy kárba vesznének. Emellett az olajtermelő cégek képviselői arra kerestek választ, hogyan kezelhetnék még hatékonyabban erőforrásaikat és lehetőségeiket.

Az eddig szimplán elégetett gázt máshogy is lehet hasznosítani

A lehetőséget azok az olajkutak jelentik, amelyek nem annyira nagyok, hogy csővezetékeket építsenek hozzájuk. Ezek esetén ugyanis szimplán csak elégetik az adott kútnál talált földgázt. Viszont a BTC bányászata jobb lehetőséget teremtene ennek felhasználására. Hiszen a földgáz segítségével generátorokat lehetne üzemeltetni, amelyek árammal láthatnának el kisebb bányászati egységeket. És nem szimplán csak két győztese lenne egy ilyen partnerségnek, hiszen még mi is nyernénk rajta. Ugyanis a gáz elégetésével nem szennyeznék a cégek a környezetet sem. A CNBC csatornájának nyilatkozott az egyik szervező a találkozó után és elmondta, hogy nagyon biztató volt az egyeztetés.

Kút

A szervezők amúgy vállalkozók, akik érdekeltek az olajüzlet mellett már a bitcoin bányászatban is, tehát tudják mindkét oldal céljait és lehetőségeit. De gondoljunk csak bele, az eddig a levegőbe engedett földgázzal mostantól már pénzt is kereshetnek a cégek. Ez kit ne érdekelne? Az olajipari vállalatoknak meg is vannak egyébként a célpontjaik. Azokra a bitcoin bányászokra pályáznak, akik Kínából szeretnének valahova máshova költözni és még nem találtak helyet. A CNBC csatornáján egy ilyen bányászt be is mutattak, az ő bitcoin bányászgépei hajókon várakoznak arra, hogy végre kiderüljön, hova viheti őket. Azért azt jegyezzük itt meg a végén, hogy nagyon sok esetben nem is fogjuk megtudni, ha egy ilyen alku megvalósul, hiszen senkinek nem érdeke, hogy ezt nagydobra verje.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük