Kriptopénzben fizetheti az óvadékot egy letartóztatott Kaliforniában

Egy kaliforniai bíró úgy döntött, hogy az ügy gyanúsítottja kriptopénzben fizetheti az óvadékot, ha szabadlábon akar védekezni.

Feltört egy online játékot

A szerb és olasz állampolgársággal rendelkező gyanúsított számára a múlt héten hozott érdekes döntést egy kaliforniai bíró. A döntéshozó ugyanis úgy határozott, hogy kriptopénzben fizetheti az óvadékot a san francisco-i hekker ügyben feltételezett elkövető, ha szabadlábon szeretne védekezni.

Az Egyesült Államok ügyészi hivatala által kiadott hír szerint az FBI nyomozati anyaga alapján az ügyben a feltételezett tettes Martin Marsich, aki egy online játékkal foglalkozó cég rendszerét törte fel. Hozzáfért a közel 25 000 fiók adataihoz, mellyel játékon belüli vásárlásokat kezdeményezett. A lopott információ birtokában emellett pedig a darkneten kezdte értékesíteni a megszerzett adatokat. Összesen 324 ezer dollár veszteséget okozott a cégnek a gyanúsított. A feltört fiókokat az ügy kiderülése után bezárták, így nem tudtak teljesen visszaélni a helyzettel azok akik jogosulatlanul hozzáfértek a feltört fiókokhoz.

A vádlott a szövetségi bíróság előtt először augusztus 9-én jelent meg San Franciscoban. Ugyanis épp a san francisco-i nemzetközi reptéren kapták el, mikor egy Szerbiába tartó járatra próbált meg felszállni.

Bitcoinban vagy más kriptoban fizetheti az óvadékot

A meghallgatáson Corley bíró elmondta, hogy abban az esetben engedélyezi a szabadlábon védekezést, ha a 750 ezer dollár összegű óvadékot kriptopénzben teszi le Marsich.

A Daily Post cikke szerint nem ez az első alkalom, hogy egy bíró úgy döntött, kriptopénzben kell letenni az óvadékot. Az amerikai döntéshozók ugyanis a törvény szerint dönthetnek úgy, hogy dolláron kívül más eszközben kérik az óvadék megfizetését. Igazából bármilyen eszközt meghatározhatnak. A lényeg, hogy a gyanúsítottat rávegyék, hogy később is megjelenjen majd a tárgyaláson.Ez a más eszköz lehet arany, ingatlan vagy akár mint ez esetben – kriptopénz is.

A szerb-olasz kettős állampolgár Marsich az ügyben akár 5 év börtönt és 250 ezer dollár pénzbüntetést is kaphat, amennyiben a szövetségi bíróság bűnösnek találja a hekker támadás és adatlopás ügyében.

Mi lenne, ha a hazai bíróságon is lehetne kriptopénzben fizetni? Lenne köztetek, aki tokenben fizetne?

Brave böngésző: gyors, reklámmentes internetezés

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.