Ha QuadrigaCX kárvallott vagy, az FBI várja a jelentkezésed

Az FBI közzétett egy felhívást a honlapján melyben arra kéri a QuadrigaCX tőzsde kárvallottjait, hogy töltsenek ki egy rövid kérdőívet, hogy így segítsék a nyomozást az ügyben.

A QuadrigaCX kanadai kriptotőzsde körüli problémák 2019. februárjában derültek ki miután kiderült, a tőzsde tulajdonosai nem találják a saját ügyfélletéteket tároló hidegtárcák jelszavait. Később kiderült, hogy ennél jóval szövevényesebb az ügy, mivel Gerald Cotten alapító decemberben hirtelen körülmények között elhunyt, aki történetesen az egyetlen személy volt, ki hozzáféréssel rendelkezett a tőzsde letétjeihez. Azóta a tőzsde felszámolás alatt áll, a 136 millió dollárnyi letétnek pedig továbbra sincs nyoma.

Az FBI nem az egyetlen hatóság, mely vizsgálódik az ügyben. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium és Kolumbia szövetségi állam ügyészsége is rajt van.

A válaszadás önkéntes, de nagyon hasznos lenne a szövetségi nyomozás során ha mint potenciális áldozat azonosítanád magad. A válaszok függvényében az FBI akár kapcsolatba is léphet veled, hogy további felvilágosítást kérjen tőled.

A Fortune magazin cikke szerint az FBI már március óta vizsgálódik a QuadrigaCX ügyében közösen a kanadai hatóságokkal.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!

MI A TEENDŐD?
  1. Regelj a Bitpandára
  2. Hitelesítsd a fiókod
  3. Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
  4. Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
  5. Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
KÉSZ és HODL!

Regisztrálok

Értékelés

logo