Ripple Technikai Elemzés – No pain, No gain

A mai technikai elemzés tárgya a ripple (XRP) lesz, amely 3. helyen vegetál a piaci kapitalizáció alapján a kriptopénzek között. A ripple piacán se láthatunk jelenleg túl nagy növekedéseket, az árfolyam stabil medvés trendben mozog lefelé.

Elemzés napos grafikonon

A lenti képen a Ripple technikai elemzése látható. Ezt fogom átfogóan elmagyarázni, amit most napos (D1) grafikonon készítettem el.  Az év elejétől zajló kriptotél a ripple árfolyamát is erősen lenyomta. Április elején láthatóan egy erős rali indult meg fölfelé, ami viszonylag sokáig tartott, és majdnem 20 napig növekedett az XRP ára.

Ezután következett egy korrekció, ahogy szokott lenni ralik után általában. Ennek egy jól látható előhírnöke volt az a momentum mikor az SMA 50 lefelé keresztezte az SMA 200-at. Ez leggyakrabban egy medvés trendforduló előszele és a forduló nem is maradt el.

Ugyanakkor voltak erős jelek arra vonatkozóan is, hogy marad a bikás trend. A következő kulcsmomentum mikor az árfolyam erőlködés nélkül alulról áttörte az SMA 200 vonalát, ami egy erős ellenállásként funkcionált. Sajnos nem tudott sokáig felette maradni és amilyen könnyen fölfele, olyan könnyen lefele is áttörte az XRP az SMA 200-at, ami ekkor az árfolyam támasza volt.

Ezen az árszinten található egy erősnek mondható ellenállási szint, amit a nem sikerült áttörni. Ez állította meg a bikás trendet. Az árfolyam visszapattant és stabil medvés trendre váltott. Az árfolyam láthatóan alacsony volatilitással egy szűk trendcsatornában halad lefelé, amit a szaggatott sárga vonalak szemléltetnek.

A trendcsatornára nagyon szépen rásimul az SMA 50, ami így trendvonalként is funkcionál.

A ripple árfolyamának több akadályon is át kell törnie, ha szignifikáns növekedést akar produkálni. Elsősorban felfelé kell elhagynia a csökkenő trend csatornát és áttörni az SMA 50-et. Ezután következik a 23.6-os Fibonacci szint által jelzett ellenállási zóna. Ez az első erősebb ellenállás, amivel a Ripple találkozni fog, ha elindul fölfelé.

Indikátorok elemzése

Grafikon elemzése után vessünk egy pillantást a fenti indikátorokra és nézzük meg mire következtethetünk.

Legfölül az ATR indikátor látható, ez jelenleg nagyon alacsony volatilitást mutat, kicsik az árfolyam változások mostanság a Ripple piacán. A kereskedők nem túl aktívak. Az alacsony értéke lehet egy nagyobb árfolyammozgás előszele is akár, de ezt most nem merném kijelenteni. Semmi nem jelzi, hogy nagy változás várható a közeli jövőben.

Az RSI indikátor középen jelenleg normális tartományban mozog, a ripple se nem túlvett se nem túladott. Nem ad semmilyen jelzést az árfolyam irányának változására vonatkozóan. Ugyanakkor a 30-as értékhez van közelebb így tudjuk, az eladók vannak többségben a piacon.

Legalul a sztochasztikus RSI, már izgalmasabb jelzést produkál számunkra. Alacsony értéke az mutatja, hogy negatív a piaci hangulat és mivel a 20-as érték alatt van a ripple túladottnak minősül. A szignál vonal láthatóan felfelé fordult és kész áttörni a 20-as érték szintjén, ami egy jó vételi jelzés lehet. Rövidtávon emelkedhet a ripple árfolyama.

Rövid távú elemzés

Az előző 10 napban a Ripple árfolyama egy árboc alakzatot formált, ami sajnos lefelé irányult.
Az árfolyam jelenleg felfelé korrigál, de hamarosan egy ellenállási zónába fog ütközni.

Az áttörést nem mondhatjuk biztosra, lehet elsőre nem sikerül átlépnie rajta. Erre nagy az esély mivel a vevői oldal nem túl erős és továbbra is a medvés trend dominál. Az áttörés viszont adhat egy lökést, hogy egy bikás forduló felé induljon el az árfolyam.

Mi várható?

A Ripple piacán egy erős lefelé irányuló trend dominál és nem sok jel van arra, hogy trendforduló legyen a közeljövőben. Kevés az aktív kereskedő és közöttük is többségben vannak az eladók, ami arra utal, hogy a medvés trend tovább dominál. Ezt erősíti a negatív piaci hangulat is. A technikai elemzés nem mutat semmi olyat, ami egy bikás trendforduló bekövetkezésére utalna a következő hetekben. A medvés trend két hónapon túl is kitarthat a jelenlegi piaci helyzet alapján.

Ha netán jó beszállási lehetőségnek látod a ripple jelenlegi árát, akkor itt egy cikk arról hogyan tudsz gyorsan és egyszerűen XRP-t venni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük