Saját kriptovalutával kísérletezne egy lengyel város

A lengyelországi Olsztyn városa, mely a meseszép, ezer tó vidékének is nevezett „warmińsko-mazurskie” régió központja, úttörő kísérlettel állt elő a turizmus és a közszolgáltatások fejlesztésére. Az elképzelés szerint a városka saját kriptovalutát hozna létre, mely az 1600-as évek elején élt lengyel csillagászról, Kopernikuszról, a CoperniCoin nevet viselné.

Az érme a város céljai szerint a turizmust és a közszolgáltatásokat hivatott fellendíteni, az érdeklődök pedig időszakosan szerezhetnek majd belőle különböző rendezvényeken, a közösségi médián keresztül, vagy például nyereményjátékok során.

Arról, hogy a CoperniCoint mire lehet majd felhasználni még nincs elérhető információ, azonban a város már blokklánc technológiát használ számos helyen. Az okosváros kezdeményezés keretin belül létrehozta a „Rescue Without Barriers” (mentés határok nélkül) nevű alkalmazást, mely a blokklánc technológiát integrálva segíti a helyi mentősöket, hogy az adott pillanatban elérhető lehető leggyorsabb útvonalon jussanak el a sérültekhez.

Marketingfogás vagy hasznos megoldás?

Egyes vélemények szerint persze ez az egész csupán egy marketingfogás, és nem igazán elképzelhető, hogy mégis hogyan tudna ez bármi hasznosat is nyújtani a hétköznapi emberek számára. Vagy, hogy egyáltalán milyen értelmes célra lehet majd a CoperniCoint használni úgy, hogy gyakorlatilag mindenki ingyenesen gyűjthet azt.

Matt Luczynski a kriptovalutákat az utazással összekötő platform, a Travala alapítója azonban kiemelte, hogy az ilyen kezdeményezések sikere jellemzően egy sor újabb, már jóval életközelibb megoldás előfutára. „Véleményem szerint a marketingfogáson túl, a blokklánc technológia alkalmazásának további fejlődése egy város életében számos előnnyel fog járni. A blokklánc technológia azonkívül, hogy újra az egyént és az egyén érdekeit helyezi a középpontba, ellátási lánc menedzselésre, raktárkészlet kezelésre, adatbiztonságra és rengeteg más közszolgáltatásra is kiterjeszthető megoldást hoz magával” – vélekedett Luczynski.

Tehát bár igaz lehet, hogy jelenleg ez még csak egy érdekes kísérlet, de pont ilyen izgalmas próbálkozásokra van szükség ahhoz, hogy aztán később nagyobb léptékű, összetettebb kezdeményezések is utat törjenek maguknak.

Olsztyn egyébként közel sem az első város, amely hasonló ötletekkel kacérkodik. Saját kripto és blokklánc technológiára épülő kezdeményezésre volt már példa Floridában, és az olaszországi Milánóban is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük