Salvador elnöke meglepő tweetet írt: új stadiont épít Kínával

Az építkezés jövőre kezdődik egy katonai iskola helyén, amelyet máshol építenek újjá és a jelenlegi kapacitás kétszeresével fog rendelkezni – jelentette ki az elnök.

Salvador Kínával együttműködve új nemzeti stadiont épít – közölte Nayib Bukele elnök pénteken spanyol nyelvű Twitter bejegyzésében.

“Ezt az együttműködést közvetlenül Hszi elnök biztosítja, a Kína és Salvador népei közötti barátság mintájára” – tweetelte Bukele spanyolul, Hszi Csin-ping kínai elnökre utalva.

Az új stadion állítólag 50 ezer szurkoló befogadására lesz alkalmas – írta Bukele a tweetben. Az ország katonai iskolájának helyén épül majd fel, amelyet máshol építenek újjá, és a mostani kapacitásának kétszeresével fog rendelkezni.

Azt, hogy miért éppen a bitcoint tiltó Kínával együttműködve fog beruházásba Bukele, nem tudni. A politika legmélyebb bugyraiba ugyan nem látunk bele, de az tény, hogy két teljesen különböző mechanizmus alapján működő országról van szó, melyek mostani partnersége elég meglepő.

Salvador szeptemberben lett az első – és eddig egyetlen – ország a világon, amely a bitcoint törvényes fizetőeszköznek nyilvánította. “Szakítanunk kell a múlt paradigmáival” – mondta akkor Bukele. “Salvadornak joga van az első világ felé haladni” – tette hozzá.

Döntése természetesen kritikalavinát indított el, sokan támadták emiatt a globális pénzügyi világban. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) novemberben kijelentette, hogy a bitcoint nem szabad törvényes fizetőeszközként használni Salvadorban, és sürgette a közép-amerikai országot, hogy erősítse meg az újonnan létrehozott fizetési ökoszisztéma szabályozását és felügyeletét.