Sebestyén Balázs nekiment Elon Musknak rádióműsorában

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Sebestyén Balázsról ma már elég közismert, hogy nagy ismerője és kedvelője a kriptovalutáknak. Rendszeresen beszél is róluk reggeli rádiós műsorában, a Balázsék című műsorban. Sőt, nemrégiben egy posztot is kitett Facebook-oldalára, amelyben felajánlotta követőinek, hogy néhány gondolatban ír a kriptopiacról, valutákról és lehetséges trendekről. Ma reggel pedig a Balázsék című műsorban az egyik játék végén kisebb, vicces kirohanást intézett Elon Musk ellen. Ugye a világ egyik leggazdagabb vállalkozójaként ismert Musk az elmúlt napokban részese volt egy-két megosztóbb történetnek.

Sebestyén Balázs véleménye Elon Musk akcióiról

Egyrészt ott volt a Dogecoinról elejtett mondata az egyik amerikai tévéműsorban, amitől 25%-ot veszített árfolyamából a mémcoin. Másrészt nemrégiben azt is bejelentette, hogy cége a Tesla mégsem fog elfogadni bitcoint fizetőeszközként az autókért. Ennek magyarázataként a bitcoin környezetre gyakorolt káros hatását hozta fel. És Sebestyén Balázs ezt tartotta igazán visszatetszőnek, elmondása szerint elég kétszínű húzás, hogy előbb 1,5 milliárd dollárért vásárol bitcoint Musk, majd utána hirtelen környezetszennyezőnek tartja a kriptovalutát. Balázs úgy vélte a műsorban, hogy az egész csak színjáték és hogy Musk valószínűleg még megfelelő pozíciók felvételével profitált is saját döntéseinek hatásából. Ettől függetlenül azért az nagyon gyorsan világossá vált, hogy Balázst az ilyenek nem tántorítják el a kriptopiactól. Továbbra is bizakodó a bitcoin és az ethereum árfolyamát illetően is.

Musk elmúlt napokban hozott döntéseinek azért volt néhány más hatása is. Állítólagosan jó pár vásárló visszalépett a Tesla Cybertruck előrendelésétől, miután kiderült, hogy nem fizethetnek bitcoinnal. És ahogy a Twitteren olvasható üzenetekből kiderült, sokan visszatetszőnek és szintén kétszínűnek gondolják Elon Musk lépését. Volt olyan is, aki becsatolt egy fényképet, amin látható, hogy visszamondta a Cybertruck megrendelését. Megint más pedig azt írta, hogy nem képes támogatni olyasvalakit, aki “altcoinok árfolyamát pumpálja”. Egyébként Musk bejelentésének hatására 10%-nál is többet zuhant a BTC árfolyama, volt olyan időpillanat, amikor 46 ezer dollárig ment vissza a szint. A cikk írásának pillanatában már azért megtalálta az új támasztási szintet az árfolyam, 50 ezer dollár körül kereskednek vele.

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.