Sikerrel lezárult az első akkreditált blokklánc kurzus

A santa barbarai Kalifornia Egyetem (UCSB) befejezte az első akkreditált blokklánc és elosztott főkönyvi technológiára irányuló tanfolyamát. A Kreatív Tanulmányok Főiskola, (College of Creative Studies) informatikai képzése a Blockchain Acceleration Foundation (BAF) non-profit szervezet közreműködésével valósult meg. A diákokat, professzorokat, blokklánc képviselőket tömörítő szervezet a blokklánc ipar kérésére reagált a képzéssel. Céljuk a blokklánc technológia tömeges elfogadásának megkönnyítése.

Az UCSB társalapítója és a Blockchain Acceleration Foundation elnöke, Cameron Dennis megjegyezték, hogy annak ellenére, hogy a blokklánc egyre népszerűbb a főiskolai egyetemeken, az UCSB hallgatóinak kevés esélyük van arra, hogy megismerjék a feltörekvő technológiákat. Az UCSB vezetőségével folytatott megbeszélések után Dennis meggyőzte az egyetemet arról, hogy egy blokkláncra irányuló számítástechnikai kurzusra van szükség. Dennis azt nyilatkozta:

Ennek a kurzusnak a célja az volt, hogy olyan kíváncsi informatikus hallgatókat tanítsunk a blokklánc gyakorlati használatáról, amely forradalmasíthatja a társadalmat és a vállalatirányítást.”  

A blokklánc oktatás fontossága

A Coinbase második éves jelentése szerint a világ 50 legjobb egyetemének 56%-a kínál már kripto vagy blokklánc tanfolyamokat, amely 2018-ban még csak 42% volt. A jelentésből az is kiderült, hogy idén kétszer annyi diák vett rész a felsőoktatási intézmények tanfolyamain, mint előző évben. A legtöbb számítástechnikai óra a blokklánc technológiára összpontosít (32,2%-ot tesznek ki). Ugyanakkor már a pénzügyi, üzleti és gazdasági képzéseken is oktatják a blokkláncot.

Az UCSB „Decentralizált főkönyvi technológia” nevű tanfolyamon a hallgatók a konszenzus mechanizmusokról, a bitcoinról, a proof-of-work-ről, az Ethereum virtuális gépről, az okosszerződések fejlesztéséről, a stabilcoinokról és más releváns blokklánc témákról tanulhattak.

Az órakat tartó előadók között szerepelt az Orchid Labs társalapítója és a Cydia megalkotója, Jay Freeman; a Protocol Labs kutatója Evan Miyazono; a MakerDAO backend vezetője Niklas Kunkel, valamint az Ethereum Alapítvány CBC Casper kutatója Aditya Asgaonkar.

A Protocol Labs Miyazonon szerint fontos, hogy az egyetemek akkreditált blokklánc tanfolyamokat kínáljanak, hiszen a technológia így a mainstream által is elfogadottá válhat: „A blokklánc projektek és az elosztott alkalmazások számos iparágat átalakíthatnak át. Ezeknek az eszközöknek köszönhetően sokkal jobb, méltányosabb, együttműködőbb megosztott rendszereket építhetünk, amelyek biztonságosak.”

Miyazonon emellett azt is megjegyezte, hogy az egyetemi tanfolyamok segíthetnek a blokkláncot és a kriptovalutákat sújtó csalások és hype leküzdésére is.

A tér tele van félrevezető állításokkal. Örültem annak, hogy találkoztam számos olyan diákkal az UCSB képzésén, akik jól informáltak és optimisták. Biztos vagyok benne, hogy kevés olyan intézmény van, amely megfelelőbb lenne az ipar előmozdítására, az egyetemi akkreditált tanfolyamoknál.”

Egyéb blokklánc képzések

Míg az UCSB éppen most fejezte be az első blokklánc tanfolyamát, a Ripple University Blockchain Research Initiative (UBRI) több, mint 50 millió dollárral segítette a világ 29 egyetemét.

A Ripple azt állította, hogy a finanszírozásnak köszönhetően az akadémikusok és az egyetemi adminisztrátorok kutatásokat végezhetnek a blokkláncot érintő kritikus kérdésekkel kapcsolatban. Emellett pedig magas színvonalon oktathatják a hallgatókat.

Más vezető egyetemek, mint például az MIT és a Stanford Egyetem, már 2018 óta kínálnak blokklánc tanfolyamokat.

Kirk McGregor, a Davis Kaliforniai Egyetemen dolgozó blokklánc tanácsadó megjegyezte, hogy a blokklánc technológia nagy hatással lesz majd a gazdasági fejlődésre és a társadalmi reformokra, ezért igen is szükség van ilyen típusú képzésekre:

„A digitális szolgáltatások technikai fejlődéséhez és a közösségi politika javításához elengedhetetlen a blokklánc megértése.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük