Szabályozói nyomásra vonul ki a kriptopiacról egy amerikai bank

Kilép a digitális eszközök piacáról a Vast Bank. Az amerikai pénzügyi intézmény – amely egyedi módon lehetővé tette felhasználóinak, hogy a hagyományos banki megoldások mellett kriptovalutákat is kezelhessenek – az OCC (Office of the Comptroller of the Currency) felügyelő hivatal jóváhagyó végzése után döntött úgy, hogy leállítja kripto-mobilalkalmazását.

Nem bírták tovább a szabályozói nyomást

Az oklahomai székhelyű Vast Bank nemrég jelentette be, hogy kivonul a kriptovaluták piacáról. Emellett leállítja kripto-mobilalkalmazását is. A január 31-től érvényes döntés azt is jelzi, hogy a bank más területekre szeretne fókuszálni.

A 2021-ben bevezetett alkalmazást a német SAP szoftvervállalattal és a Coinbase kriptotőzsdével közösen fejlesztették. Az app lehetővé tette a felhasználóknak, hogy hagyományos számláik kezelése mellett kriptovalutákat vásárolhassanak, adhassanak el, illetve tárolhassanak. A Vast Bank volt az első amerikai bank, amely kriptovaluta-tranzakciókat integrált saját, hagyományos banki keretrendszerébe.

A bank weboldalán megjelent nem régi nyilatkozat azonban stratégiai átalakításokat vetít előre:

„Hogy stratégiailag összehangolhassuk tevékenységeinket, 2024. január 31-től letiltjuk és eltávolítjuk a Vast Crypto Mobile Banking alkalmazást a Google és az Apple [áruházaiból], ami azt jelenti, hogy a Vast Crypto Mobile Banking számlá(i)d, beleértve a letétben tartott valamennyi digitális eszközödet, likvidálásra és lezárásra kerülnek.”

A lépés válasz az OCC által 2023 októberében kiadott végzésére, amelyben az bankot „nem biztonságos vagy nem megfelelő gyakorlatok”-kal hozták összefüggésbe. Ezek a gyakorlatok a tőkearányokkal és a stratégiai tervezéssel kapcsolatos aggályoktól a hiányos projektmenedzsmenten át egészen a likviditási kérdésekig terjedtek. A végzés arra kényszerítette az amerikai bank döntéshozóit, hogy nyújtson be egy felülvizsgált tőkekezelési és stratégiai tervet, és hogy hozzon létre egy, a kérdésekkel foglalkozó megfelelőségi bizottságot.

Tom Biolchini, a Vast Bank vezérigazgatója „stratégiai döntés”-ként jellemezte a kriptopiacról való kivonulásukat. Mint mondta, el kell választaniuk a bank kriptokezdeményezéseit a fő, közösségi banki szolgáltatásaiktól. A lépés tehát egyszerre válasz a szabályozói nyomásra, miközben egybeesik azzal az elvárásukkal, hogy csökkentsék a digitális eszközök tárolásával és a kereskedéssel járó kockázatokat.

A leállás által érintett felhasználókat arról tájékoztatták, hogy a maradék kriptovalutáikat nem utalhatják át más tárcára vagy platformra. Ehelyett az alkalmazáson belül kell azokat likvidálniuk amerikai dollár ellenében.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo