Születőben a német MicroStrategy, 10 ezer BTC-t vásárolnak 2 éven belül, már 66%-os pluszban a részvényárfolyam

A német Aifinyo nevű fintech cég bejelentette, hogy 2027-ig 10 000 bitcoint kíván vásárolni, ami a jelenlegi árfolyam alapján nagyjából 1,1 milliárd dollárt érne. A vállalat ezzel Németország első Bitcoin tartalékoló cégévé vált – vagyis olyan tőzsdén jegyzett társasággá, amelynek fő tevékenysége a bitcoin felhalmozása és hosszú távú tartása.

A német vállalatok is felülhetnek a Bitcoin vonatra

Az elképzelés nem új: a modell amerikai mintára épül, pontosabban MicroStrategy példáját követi, amely az elmúlt években az egész világ figyelmét felkeltette bitcoin-vásárlásaival. Az amerikai vállalat mára több mint 640 000 bitcoint birtokol, és gyakran tekintik a Bitcoin-narratíva vállalati zászlóshajójának. Most Aifinyo próbálja ugyanezt eljátszani Európában – de jóval kisebb léptékben, jóval több kockázattal.

A német modell: automatizált bitcoin-felhalmozás

Az Aifinyo azt tervezi, hogy minden ügyfélszámláján és kifizetésén keresztül automatikusan bitcoint vásároljon. A cég társalapítója, Stefan Kempf szerint:

Ez egy spekulációmentes, rendszerszintű felhalmozás lesz, ahol minden befizetett számla egy kis adag BTC-t generál a részvényesek számára.

A vállalatot 3,5 millió dolláros befektetés segíti az UTXO Management részéről, és a jövőben új bevételi forrásokat is tervez, például vállalati számlákat és hitelkártyákat.

A cég célja, hogy ezzel a stratégiával Németország MicroStrategyje legyen. Kempf szerint Németország ideális hely egy ilyen vállalat számára, mert rendezett jogi környezetet és erős intézményi hátteret kínál.

Ugyanakkor sokan kétkedve figyelik a tervet. Egyrészt a piac volatilitása miatt, hiszen a Bitcoin vásárlás jelentős árfolyam kitettséget jelent a vállalat számára, ami eddig különféle pénzügyi szolgáltatásokat nyújtott csak. Emellett felmerült a lehetséges szabályozói és pénzügyi kockázatok hatása is, a német felügyelet ugyis könnyedén elkaszálhatja a törekvést, ezzel precedenst teremtve az országban.

Persze másik oldalról nézve már a bejelentés önmagában is szélesebb körben tette ismertté a vállalatot, a tegnapi belejentés óta 66%-ot (!) emelkedett a részvény árfolyama.

MicroStrategy árnyékában

A MicroStrategy több mint négy éve halmoz bitcoint, és ezzel úttörő szerepet játszott abban, hogy a vállalatok tartalék eszközként tekintsenek a kriptóra. Ugyanakkor ez a stratégia hatalmas kockázatokat is hordozott. A cég részvényei többször drasztikusan estek a bitcoin árfolyamával párhuzamosan, és időről időre felmerültek részvényhígulási aggodalmak is, amikor a cég új részvényeket adott ki további BTC-vásárlások finanszírozására.

Az aifinyo valószínűleg ugyanezekkel a problémákkal szembesül majd: a befektetők egy része támogatja a digitális arany felhalmozását, míg mások attól tartanak, hogy egy rossz időzítésű vásárlási hullám elértéktelenítheti a részvényeket, vagy szabályozói vizsgálatokat indíthat el.

A névtelen cégek kriptoőrülete

2025-ben egyre több, korábban ismeretlen vagy kis kapitalizációjú vállalat ugrott fejest a kriptóba, abban bízva, hogy a bitcoin iránti lelkesedés meglöki a részvényárfolyamukat. Néhányuknak ez valóban sikerült – legalábbis rövid távon. A bejelentések után gyakran 30–50%-os árfolyamugrás következett, ahogy a befektetők a következő MicroStrategyt keresték ezekben a cégekben.

Más esetekben azonban a hatás nem tartott sokáig. Több cég nem tudta fenntartani a növekedést, és részvényeik visszaestek, miután kiderült, hogy a kriptós bejelentés mögött nincs valódi üzleti teljesítmény. Ez a jelenség nagyon hasonlít a 2017-es ICO-lázhoz, amikor sokan csupán a blokklánc szó használatával próbálták növelni piaci értéküket.

Kockázatok és lehetőségek

Az Aifinyo tehát egy rendkívül ambiciózus, de kockázatos stratégiát követ. Egyrészt, ha sikerül stabilan felhalmozniuk bitcoint egy szabályozott, átlátható módon, az új fejezetet nyithat a német pénzügyi szektorban. Másrészt viszont a cég nagyon gyors ütemű növekedést tervez, ami könnyen felkeltheti a hatóságok érdeklődését – különösen az európai szabályozási szigor miatt.

A MicroStrategyhez hasonlóan az Aifinyo is azt az üzenetet közvetíti, hogy a bitcoin vállalati eszközként is megállja a helyét. Ugyanakkor a piac ma már jóval érettebb, így ahhoz, hogy az árfolyamnövekményt hosszútávon is meg tudja tartani, valami mást is le kell majd tenni az asztalra.

Összességében az aifinyo története jól mutatja, hogyan próbálnak az európai vállalatok felzárkózni az amerikai kripto-trendhez. Az azonban, hogy Németország új digitális aranybányásza valóban sikerrel jár-e, vagy csupán egy újabb rövid életű kísérlet lesz, csak a következő évek árfolyammozgásai és szabályozói döntései alapján derül majd ki.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ