Tényleg itt a Bitcoin vége?

Tizenhárom év telt el azóta, amióta az addig teljesen ismeretlen Bitcoin feltűnt a színen, és a kriptobányászok újult lelkesedéssel csaptak le rá. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon meddig tart ki a lendület? A konzervatív elemzők a klasszikus valuták pályafutását szemlélve arra hívják fel a figyelmet, hogy félidős a történet, magyarul inkább a kifutási, mint felfutási időhöz közelítünk. Míg mások úgy vélik, hogy ez az, ami a jövő univerzális fizetőeszközévé léphet elő.

Most akkor fogadni ér?

A bet365 bónuszkód segítségével mindenképpen igen! Hogy miért? A kriptovaluták esszenciája a decentralizáltság, azaz hogy nem kötődnek egyetlen egy háttérben munkálkodó állami intézményrendszerhez. Alapvetően ez nem is hangzik rosszul, lévén logikusnak tűnik az a következtetés, hogy akkor az államirányítás nincs hatással ezekre a típusú fizetőeszközökre. Igen ám, de egyúttal ez azzal is együtt jár, hogy biztosíték sincs arra, hogy az értékőrzés stabilan kitart. Tehát nagyobb a kockázat.

Az elemzők között egyébként nincsen egyetértés a témában. Míg ahogy arra fentebb utaltunk, sokan temetik a Bitcoint, addig akadnak akik másfajta jövőt jósolnak neki. Nyitott kérdésekkel sűrűn hintett ez a terület és igazán egységes válaszok nem léteznek. Az is például egy reálisan elképzelhető forgatókönyv, hogy egyszerűen a monetáris újításoknak köszönhetően felbukkannak új, kedvezőbb, csábítóbb alternatívák, amik nemes egyszerűséggel letaszítják a réginek minősíthető kritpovalutákat a trónjukról.

Az is tény, hogy időről időre ijesztő hírek bukkannak fel: felére csökkent a Bitcoin értéke, vagy a kriptovalutáknak intettek, esetleg a kriptobányászok jobb, ha új befektetés után néznek. Viszont nem érdemes elfeledkezni arról, hogy a hírek is csupán egy aspektusára világítanak rá a témának, azaz semmiképpen sem nyújtanak reális képet. Főleg mivel ezek az információk kimerevített pillanatképek, miközben a gazdaság folyamatosan változik és pulzál.

Az elmúlt években már nem egy zuhanást minősített visszafordíthatatlan tragédiának a média, ezzel szemben a Bitcoin még mindig itt van, és újra meg újra mondhatni újjászületik. Vagy feltámad hamvaiból. Mindenesetre kár lenne temetni, és pláne felesleges az összes rémisztgetésnek felülni. Tény, hogy kockázati tényezőktől zsúfolt ez a befektetési terep, de ezzel nyilván mindenki tisztában van akkor, amikor belevág a kriptovalutázásba. Azt pedig csupán zárójelben jegyezzük meg, hogy a gazdasági, pénzügyi helyzet jelenleg amúgy is ingatag lábakon áll, még azon instrumentumok esetében is, amik például állami garancia alá tartoznak.

Akadt, akinek 100 ezer százaléknyi haszon ütötte a markát?

Igen, ilyen sikersztoriról is hallani. Szóval a legjobb hasonlat, már ami az árfolyam alakulását illeti, az a hullámvasút. Egyszer fent, másszor lent. Viszont kár lenne messzire vezető következtetéseket levonni és még ideje korán kivonulni, mert bizony így pont a hullámvasút csúcspontjai kerülhetőek el. Mivel központi szerv nincsen a háttérben, aki leszabályozná az árfolyam fel-alá mozdulását, így továbbra is célszerű számolni a kiingásokkal, ugyanakkor nem jó ötlet leszámolni a Bitcoinnal.