Thaiföld kriptomilliomosokkal mentené meg a turizmusát

A világjárvány rendkívül súlyosan érintette a turizmusból élő országokat az elmúlt években köztük Thaiföldet is. 2019-ben 39.8 millió turista látogatta meg az országot, ám ez a szám 2020-ban csupán 6.7 millió volt. Ez a drasztikus zuhanás nem csak az ország turisztikai szektorát vetette vissza, hanem az egész gazdaság is megsínylette. Nem csoda hiszen Thaiföld GDP-jének 18.20%-a származott közvetlenül a turizmusból, ám 2020-ban már csak 6.78% volt ez a szám.

A thaiföldi kormány különböző engedményekkel igyekszik fellendíteni a turizmust

Nem csoda, hogy a kormány mindent megtesz, hogy ismét fellendítse az országban a turizmust. Korábban az országon belüli turizmus fellendítésével próbálkoztak, főleg a szállodaiparnak biztosított támogatások révén. Az országon belüli turizmus azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a gazdasági károkat a megfelelő mértékben enyhítse, így az ország turisztikai hivatala júliusban új akcióba kezdett “Phuket Sandbox” néven. Ennek lényege, hogy az országba érkező külföldi turistáknak teljes szabadságot biztosít az adott területen belül, amennyiben megfelelnek a közzétett feltételeknek és vállalják, hogy onnan 14 napig nem lépnek ki. Az akció sikeresnek bizonyult és azóta az ország több ilyen “védett zónát” is a külföldi turisták rendelkezésére bocsátott, illetve a lehetőségekhez képest igyekszenek enyhíteni a belépéshez szükséges feltételeken

Thaiföld kriptoelfogadó hely lesz 2022-re

A turisztikai hivatal ezzel egy időben kiemelt hangsúlyt fektet arra is, hogy az országot a gazdagabb turisták, köztük a kriptomilliomosok számára is minél vonzóbbá tegye. A luxus szolgáltatások fejlesztése mellett a másik ösztönző, amivel a jól fizető turistákat csalogatnák az országba a kriptovaluták széles körben történő elfogadása. A Thaiföldi Turisztikai Hivatal ennek érdekében jelenleg is egyeztet a Bitkub Online Co.-val, az ország legnagyobb kriptotőzsdéjével, a Thai Értékpapír- és Tőzsdei Bizottságával és a Thaiföldi Központi Bankkal. A cél az, hogy 2022-re országszerte lehessen fizetni kriptovalutával, valamint tervben van egy saját token kibocsátása is.

A kriptó a turizmust is fellendíti

Korábban már bebizonyosodott, hogy a kriptó mekkora vonzerővel bír a turisták számára. Salvador miután szeptember elején az ország hivatalos fizetőeszközként elismerte a bitcoint hatalmas ugrást tapasztalt a turizmus terén. Ez természetesen a többi gazdasági ágazatra is kedvező hatással van és a salvadori vezetés igyekszik kihasználni, hogy hirtelen ilyen felkapott célponttá vált az ország.