Több mint 7 millió dollárt gyűjtött a Love Hate Inu

Bár a kriptobefektetők a szektorban némi turbulenciát tapasztalhattak az elmúlt időszak során, ebből semmi nem szivárgott át a Love Hate Inu előértékesítésébe. Sőt, pont ellenkezőleg.

Úgy tűnik a befektetők a magas volatilitást látva inkább egy megbízható projekt felé fordulnak, aminek a fejlesztői korábban már többször is bizonyítottak.

A Vote-to-Earn rendszerre épülő platform múlt péntek óta több mint 2 millió dollárt gyűjtött, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a tempó csak gyorsulni fog.

Minden bizonnyal sokan csak most realizálták, hogy a Love Hate Inu előértékesítése hamarosan lezárulhat, és ezért nem szeretnék kihagyni a kedvezményes áron elérhető tokeneket.

A FOMO (Fear Of Missing Out) fokozódásával pedig szó szerint napról napra több százezer dollárral növekszik a Love Hate Inu előértékesítésének bevétele.

Jelenleg a népszerű szavazós érméket csupán 0.000135 dolláros áron lehet megvásárolni, azonban hamarosan a potenciális befektetők 7.4%-kal magasabban, 0.000145 dollárért juthatnak csak hozzá.

Ugyan a következő szakasz kezdetéig még közel 9 nap lenne, azonban a gyűjtés tempója alapján 1-2 napon belül lezárulhat a jelenlegi szakasz.

lhinu kb 9 nap maradt

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kedden délután a teljes összegyűjtött összeg 6.5 millió dollár volt, kevesebb mint egy nappal később pedig 7.2 millió dollár a projekt bevétele. Más szóval alig 12 óra alatt 600 000 dollár értékben sikerült eladni az LHINU-ból.

Ugyan a FOMO egészen biztosan szerepet játszik a Love Hate Inu sikerében, ez önmagában kevés lenne a sikerhez. A projekt egyszerre képes összekötni és kiaknázni a mém érmék aranyos látványvilágát a közvéleménykutatási szektort, továbbá a blokklánc-technológia minden előnyét.

Ha nem akarsz lemaradni a hatalmas profitról, vagy szeretnél pénzt keresni a véleményeddel, esetleg nem tudsz ellenállni a kutyusos projekteknek, akkor neked a Love Hate Inu befektetői között a helyed!

LHINU token vásárlása

Csatlakozz még ma és vásárolj alacsony áron LHINU-t!

Figyelembe véve a gyűjtés tempóját, ha csatlakozni szeretnél a projekt támogatóihoz, akkor nincs idő a késlekedésre!

A listázási ára az érméknek 0.000145 dollár lesz. A listázás után azonban a legtöbb szakértő úgy látja, hogy a Love Hate Inu árfolyama akár a tízszeresére is növekedhet.

A siker egyik oka egészen biztosan abban rejlik, hogy a projekt egy rendkívül egyszerűen megérthető elvre épül: szavazz megosztó kérdésekről és keress pénzt.

A befektetők elköteleződése pedig egyértelműen ennek az üzleti modellnek szól. Hiszen ki ne akarna hangot adni a véleményének megosztó politikusokról, influenszerekről, vagy közismert vállalkozókról.

Ezen túl, pedig a blokklánc-technológiát kétségtelenül az online szavazásoknál lehet a legjobb kiaknázni. Segítségével lehetetlenné válik bármilyen irányba befolyásolni a szavazás eredményét, mivel a részvételhez rendelkezni kell LHINU érmékkel, illetve azokat le is kell kötni minimum 30 napra.

Vagyis a Love Hate Inu valóban képes arra, hogy egyesítse a mém érmék és a blokklánc-technológia legjobb tulajdonságait.

A Love Hate Inu transzparens és megbízható

Bár sokan azon a véleményen vannak, hogy a mém érmék előértékesítésének egyik sajátossága, hogy a fejlesztők személye nem ismert, ez számos visszaélésre ad okot.

Legalábbis ezen a véleményen van a Love Hate Inu vezérigazgatója, Carl Dawkins.

Dawkins neve több helyről is ismerős lehet. Korábban az angol parlament digitális fizetőeszközöket és kriptopénzeket vizsgáló bizottságában töltött be fontos szerepet. Ezek után pedig a népszerű Tamadoge csapatát erősítette, mint növekedésért felelős igazgató.

Miután a Tamadoge-tól való távozásával kapcsolatban korábban azt nyilatkozta, hogy azért látta szükségesnek egy új projekt beindítását, mert úgy érezte, mindent elért a TAMA-val, amit csak lehetett.

Emlékeztetőül, a Tamadoge előértékesítése 2022 egyik legsikeresebb gyűjtése volt, a TAMA jelenleg a legtöbb kriptotőzsdén elérhető, és a listázás után a token ára árfolyama a hatszorosára emelkedett.

Dawkins ezzel kapcsolatban a Twitter Spaces-en tartott AMA-ban (Ask Me Anything) elmondta, hogy tervei szerint a Love Hate Inu képes lesz túlnőni a Tamadoge-on.

Azok számára, akik bizalmatlanok az előértékesítésekkel kapcsolatban, jó hír, hogy Dawkins és csapata kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy elnyerje a befektetők bizalmát.

Erre az egyik legjobb példa a Love Hate Inu tokenomikája. A múltban nem egyszer fordult már elő, hogy egy új projekt fejlesztői a listázást követően értékesítették a rendelkezésükre álló érméket, majd eltűntek a bevétellel. Ezt a jelenséget szokás rug pullnak nevezni. Érthető módon az ilyen események hihetetlenül károsak a teljes kriptoközösségre.

Pontosan ezért döntött úgy Dawkins, hogy a Love Hate Inu teljes tokenkészletének 90%-át az előértékesítés során meg lehet vásárolni. Ezzel a lépéssel a befektetők biztosak lehetnek benne, hogy az irányítás mindig az ő kezükben lesz.

A platformon a korábban említett közéleti kérdések mellett lehetőség lesz a Love Hate Inu jövőjével kapcsolatos kérdésekről is szavazni. Így pedig a projekt mindig olyan irányba fog fejlődni, ami a felhasználók érdekeit szolgálja.

Továbbá igazán izgalmas fejlemény, hogy most azok is profitálhatnak a Love Hate Inuból, akik nem szeretnének az érmékből vásárolni. A főoldalon amennyiben kicsit lejjebb görgetsz, láthatsz egy „Vote not to win” feliratot. Erre kattintva részt vehetsz a Love Hate Inu próbaszavazásán.

A résztvevők közül pedig egy szerencsésnek 10 000 dollár üti majd a markát. A legjobb az izgalmas akcióban pedig az, hogy mindössze egy e-mail címet kell megadnod, amin keresztül a Love Hate Inu csapata értesítheti a nyertest.

LHINU token vásárlása

Csatlakozz egyszerűen, pillanatok alatt még ma!

Ahogy az látható, a Love Hate Inu előértékesítése régen nem látott tempóban halad a célja felé. Pontosan ezért fontos, hogy ha te is profitálni szeretnél a LHINU-ból, akkor minél hamarabb csatlakozz.

A csatlakozáshoz legelőször egy MetaMask vagy Trust Wallet kriptotárcára van szükséged. Ezeket egyszerűen és ingyenesen be tudod szerezni. Nincs más dolgod, csak ellátogatni valamelyik szolgáltató honlapjára, letölteni az alkalmazást, majd elvégezni a regisztrációt.

Ezt követően ETH, BNB vagy USDT használatával tudod elvégezni a vásárlást. A legnagyobb kriptotőzsdéken ezeket minden esetben megtalálhatod, és egyszerűen elutalhatod a kriptotárcádba. Csak látogasd meg a Binance vagy az eToro honlapját, majd végezd el a vásárlást.

Végezetül nem kell mást tenned, csak a Love Hate Inu honlapján csatlakoztatni a kriptotárcádat az előértékesítéshez. Ezt követően ki kell választanod, hogy milyen kriptoval szeretnél fizetni, majd meg kell adnod a vásárolni kívánt LHINU mennyiséget.

Azt követően, hogy végeztél, csak ellenőrizd az adataidat és kattints a vásárlás gombra.

Mivel nincs megszolgálási időszak, ezért a listázást követően az LHINU érméidhez azonnal hozzá fogsz tudni férni.

Ne maradj el az év legjobb előértékesítéséről, vásárolj még ma a szavazós-kutyusos Love Hate Inu tokenekből!

LHINU token vásárlása

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**