Magyarországon is elérhetőek a legnagyobb brit részvények tokenizált formában
Cikk meghallgatása
A londoni értéktőzsde mögött is álló London Stock Exchange Group (LSEG) és a Kraken kriptotőzsdét birtokló Payward szeptember elsején bejelentette: az Egyesült Királyság legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalatainak részvényeit blokkláncra viszik. Az elkövetkező hetekben az LSE-n jegyzett száz legnagyobb cég részvényei elérhetővé válnak a Payward xStocks rendszerén keresztül. Ezek a tokenek egy az egyben fedezett digitális változatai a mögöttes részvényeknek, így a hagyományos tőzsdék mellett a nap 24 órájában, a hét minden napján kereskedhetők centralizált kriptotőzsdéken, saját letéti kezelésű tárcákban és különféle on-chain alkalmazásokban.
A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a befektető nem a klasszikus részvényt, hanem egy azt reprezentáló tokent vásárol. Az xStocks tokenek 1:1 arányban fedezettek: a kibocsátó a hagyományos tőzsdén megvásárolja és szabályozott letétkezelőnél tartja a valódi papírokat, majd ezek fedezete mellett bocsátja ki a blokkláncon a digitális megfelelőket. Ha a mögöttes részvény ára emelkedik vagy csökken, a token árfolyama is követi azt.
Osztalékok és részvényfelosztások esetén a rendszer automatikusan, a rendszer automatikusan, a tokenek mennyiségének újraszámításával vagy a kitettségi szorzó módosításával igazítja a kitettséget, így a gazdasági haszon megjelenik a token értékében. Fontos azonban, hogy csak követő jellegű termékről van szó: gazdasági kitettséget ad, de általában nem biztosít közvetlen részvényesi jogokat (például szavazati jogot), a visszaváltás pedig jellemzően készpénzben vagy kriptóban történik, nem a fizikai részvény átadásával. A tokeneket a Krakenen és más támogatott platformokon lehet megvásárolni vagy eladni, majd saját tárcába utalni, ahonnan 24/7 kereskedhetők on-chain, vagy akár DeFi-protokollokban is felhasználhatók.
A tokenizáció egyre nagyobb teret szerez magának
Ez a most bejelentett lépés egy legalább két éve zajló, több nyilvános piacon is megfigyelhető folyamat újabb állomása: valós eszközök – részvények, kötvények, árupiaci termékek – tokenizációjáról van szó. A hagyományos brókerszámlán tartott részvény elszámolása a tőzsde nyitvatartásához kötött, több közvetítőn keresztül zajlik, és akár napokig is eltarthat. A tokenizált megfelelő ezzel szemben azonnal, a nap 24 órájában átutalható saját tárcába vagy DeFi-protokollba, miközben továbbra is ugyanannak a mögöttes részvénynek az árfolyamát követi.
A Payward közlése szerint az xStocks alig több mint egy év alatt már több mint 40 milliárd dolláros összesített kereskedési forgalmat generált, ebből közel 20 milliárd dollár on-chain számolódott el, és jelenleg több mint 200 000 tulajdonosa van. A trend jól látható indulástól napjainkig:
A megállapodás révén az Egyesült Királyságban jegyzett részvények blokkláncos infrastruktúrán keresztül több mint 110 ország befektetőihez juthatnak el. Az xStocks jelenleg nem érhető el az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában élők számára, Magyarországon (és más EGT-országokban) viszont igen: a magyar ügyfelek a Kraken platformján keresztül, a szükséges azonosítás és a feltételek teljesítése után hozzáférhetnek.
A szabályozói jóváhagyástól függően az LSE megkezdi az xStocks tőzsdei bevezetését és a kereskedés támogatását az LSE 24 nevű, nemrég bejelentett, napi 24 órában működő platformján. A tervek szerint idővel az Egyesült Államokban, az Európai Unióban, az Egyesült Királyságban és Hongkongban jegyzett tokenizált részvények is megjelennek, más eszközosztályokkal együtt. A két vállalat azt is vizsgálja, hogyan lehetne közvetlenül az LSE által kibocsátott részvénytokeneket létrehozni. Ez lehetővé tenné, hogy az LSE tagjai közvetlenül a blokkláncon bocsássanak ki és kezeljenek részvényeket, amelyek teljes mértékben helyettesíthetők lennének a hagyományos papírokkal, és ugyanazokat a tulajdonosi jogokat biztosítanák.
Arjun Sethi, a Payward társ-vezérigazgatója szerint hosszú ideig az volt az általános feltételezés, hogy a kripto és a hagyományos pénzügyi rendszer összeütközésre van ítélve, ez a kezdeményezés is ennek cáfolata. Julia Hoggett, az LSE vezérigazgatója óvatosabban fogalmazott: a tokenizációnak úgy kell fejlődnie, hogy megőrizze a szabályozott piacokba vetett bizalmat, valamint azok jogait és szerepét. Az iparági szereplők azt is vizsgálják, hogyan lehetne a tokenizált eszközöket produktív fedezetként felhasználni, ezáltal felszabadítva a bennük rejlő likviditást – nagyjából úgy, ahogyan a hagyományos rendszerben az amerikai állampapírok szolgálnak fedezetként. A bejelentés mindenesetre nem igazán hatotta meg a londoni tőzsde részvényeinek árfolyamát:
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!


