Mélyrepülésben a Worldcoin, 98%-ot veszített értékéből az elmúlt időszakban
Cikk meghallgatása
A medvepiac az egész ökoszoszémát megviselte, de a WLD token különösen nagy árat fizetett: az elmúlt időszakban drasztikus visszaesést szenvedett el, árfolyama jelenleg közel 98%-kal marad el a történelmi csúcstól. A háttérben nemcsak a kedvezőtlen piaci környezet áll, hanem egy egyre élesedő konfliktus is a projekt társalapítója, Sam Altman és Elon Musk között.
A WLD a World Network (korábbi nevén Worldcoin) natív tokenje. A projekt egyedi megközelítést alkalmaz: úgynevezett „orb” eszközökkel szkenneli a felhasználók retináját, cserébe tokeneket ad, és egy biometrikus adatokhoz kötött digitális azonosítót hoz létre. Bár a koncepció technológiailag innovatív, világszerte komoly szabályozói és etikai aggályokat váltott ki.
A token helyzetét tovább rontja az Elon Musk és Sam Altman közötti jogi vita is. Musk azt állítja, hogy Altman megszegte korábbi ígéretét, miszerint az OpenAI nonprofit szervezetként működik majd az emberiség javára. Ehelyett – Musk szerint – a cég több milliárd dolláros üzleteket kötött olyan vállalatokkal, mint a Microsoft és az Amazon. Musk célja a perrel az OpenAI jelenlegi vezetésének leváltása, beleértve Altmant és Greg Brockmant is, bár a csalásra vonatkozó vádakat időközben visszavonta. A jogi folyamatok kezdete idején a WLD árfolyama ismét esni kezdett, ami jól mutatja, mennyire érzékenyen reagál a piac a fejleményekre.
A World Network kihívásai
A vállalat nemrég több új együttműködést is bejelentett, ezek azonban nem hozták meg a várt piaci reakciót: a Worldcoin árfolyama inkább tovább gyengült. A Zoommal közösen bemutatott Deep Face integrációk célja egy olyan rendszer kiépítése, amely képes megbízhatóan igazolni, hogy egy online fiók mögött valóban ember áll. Az együttműködések bejelentését követő árfolyamesés arra utal, hogy a kriptoközösség egy része fenntartásokkal fogadja az ilyen jellegű, fokozott azonosítást és ellenőrzést célzó megoldásokat.
A projektet emellett számos kritika is érte működése miatt. Gyakori vád, hogy főként alacsony jövedelmű régiókban toboroz felhasználókat, akik viszonylag kis értékű tokenekért cserébe adják meg biometrikus adataikat. Ez sokak szerint komoly etikai kérdéseket vet fel, és hozzájárult ahhoz is, hogy egyfajta feketepiac alakuljon ki az ellenőrzött fiókok körül.
A World Network ambiciózus célokat tűzött ki, azonban ezek teljesítése elmaradt a várakozásoktól. A 2025-re kitűzött egymilliárd felhasználós cél például nem valósult meg: a regisztrációk száma 988 millió alatt maradt. Eközben a platform kulcsfontosságú mutatói is jelentősen romlottak:
- A napi tranzakciók száma 4,7 millióról 1,26 millióra csökkent (–73%).
- A napi kereskedési volumen 17,67 millióról 151 ezerre esett vissza (–99%).
- Az aktív napi pénztárcák száma 868 900-ról 82 700-ra zuhant.
Ezek az adatok arra utalnak, hogy nemcsak a növekedés torpant meg, hanem a felhasználói aktivitás is jelentősen visszaesett, ami hosszabb távon a projekt fenntarthatóságát is veszélyeztetheti.
OpenAI vs. Musk
A nehézségek nem korlátozódnak a World Networkre. Az OpenAI sem tudta teljesíteni saját növekedési céljait: a ChatGPT esetében például nem sikerült elérni az egymilliárd heti aktív felhasználót. Emellett a vállalat pénzügyi vezetése attól tart, hogy a bevételek nem fogják fedezni a hatalmas működési költségeket.
A cég nemrég módosította a Microsofttal kötött megállapodását is: az együttműködés értelmében a technológiai óriás 2023-ig kap kizárólagos hozzáférést az OpenAI termékeihez és szellemi tulajdonához, nem pedig addig, amíg az úgynevezett általános mesterséges intelligencia (AGI) megszületik, ahogyan azt korábban tervezték.
Musk eközben 180 milliárd dolláros kártérítést követel az OpenAI nonprofit anyaszervezete számára. Ha a perben sikerrel jár, az komoly hatással lehet a vállalat jövőbeli terveire, beleértve egy esetleges tőzsdei bevezetést is.
Ugyanakkor Musk saját vállalkozásai is kihívásokkal néznek szembe. Az X (korábban Twitter) reklámbevételei csökkennek, és a hírek szerint más projektjei finanszírozásához a SpaceX forrásait is igénybe veszi. Az xAI integrálása a SpaceX-be ugyan növelheti a vállalat értékét, de hosszú távú sikere továbbra is bizonytalan, és nagyrészt ambiciózus űrkutatási terveitől függ.
Bizonytalan jövő
A World Network jelenlegi helyzete korántsem stabil. A csökkenő felhasználói aktivitás, a szabályozói nyomás és a vezetői konfliktusok együttesen erősen rányomták a bélyegüket a projekt megítélésére és a Worldcoin árfolyamára is. A legnagyobb kérdés most az, hogy képes lesz-e a vállalat visszaszerezni a felhasználók bizalmát, és újra növekedési pályára állni egy egyre versenyképesebb és kritikusabb kriptopiacon.