Viszik az aranyat, mint a cukrot: a WC-papír után az arany a sláger

Valóságos aranyvásárlási láz indult meg az utóbbi időben a koronavírus járvány miatt. A tőzsdéken kereskedett arany és a fizikai arany adásvételi árfolyamai között már észrevehető a különbség.

Mivel az utóbbi években egyre több aranyügylet került határidős, ETF illetve származtatott ügyletek révén finanszírozásra, komoly ármeghatározó tényezővé vált egy olyan világban, ahol az úgynevezett papíralapú kereskedés nominális volumene nagyobb, mint a fizikailag létező aranyé. Amikor viszont valamilyen piaci stresszhelyzet alakul ki, mint jelenleg a koronavírus járvány, a két “aranypiac” divergál. A vagyonkezelők kénytelenek ugyanis a papíralapú aranykereskedési ügyletek fedezeti lehívásait visszakérni, ezáltal az arany ára óriásit zuhan, ami persze kihat a fizikai arany árára is. Ennek örülnek a fizikai aranyat kedvelő vásárlók, hiszen sokkal alacsonyabb áron juthatnak a közkedvelt nemesfémhez.

Aranyrudat akar mindenki

Természetesen ebből az következik, hogy hihetetlen mértékben megnő a fizikai arany iránti kereslet. Az értékesítők készletei azonban hamar kifogynak. A legnagyobb amerikai nemesfém tőzsde, az APMEX például már semmilyen méretű illetve súlyú arannyal nem tud szolgálni, készleteit teljesen kifosztották. A koronavírus miatt ugyanis olyan roham indult meg az aranyrudakért, mint a szupermarketben lévő WC-papírért. A Financial Times szerint azonban nem összehasonlítható a két termék vásárlói köre, hiszen a világ leggazdagabb emberei rohantak főképp aranyat vásárolni.

Európában és az Egyesült Államokban az elmúlt két hétben óriási mennyiségű aranyat és ezüstöt vásárolt a lakosság annak érdekében, hogy megvédje vagyonát a globális részvényárak zuhanásától és egy esetleges valuta összeomlástól. A félelmüket pedig csak tovább erősítette a FED 625 milliárd dollár értékű frissen nyomtatott fiat valutája.

Az aranykészlet viszont véges, az ellátási láncok is komoly beszerzési problémákkal küszködnek. A kereslet folyamatosan növekszik, a szektor pedig nem bír vele lépést tartani.

Németország után, mindenhol az aranyat keresik

Januárban Németországban a 2000 eurós aranyvásárlási limit miatt alakult ki aranyláz, most pedig a koronavírus járvány hatására vásárolnak tömegek nemesfémet. Markus Krall, a német Degussa nemesfém kiskereskedés vezérigazgatója azt mondta, hogy az aranyrudak és -érmék iránti kereslet folyamatosan nő, a szokásos napi összeg ötszöröse most. “Kreatívak vagyunk ezért új forrásokat keressünk, de be kell tartanunk a hatóságok intézkedéseit, amit a koronavírus megállítására hoztak”, tette hozzá Krall.

Rob Halliday-Stein, a birminghami székhelyű BullionbyPost alapítója és ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy a helyzet példátlan. “Alapvetően akkor értékesítünk, amikor készleteinket feltöltjük, de most minden kicsit olyan, mint a WC-papír esetében.” Tehát amint áru érkezik, már viszik is.

A Valcambi, az Argor-Heraeus és a Pamp aranyfinomítók Svájcban, az olasz határ közelében működnek. A helyi hatóságok azonban néhány nappal ezelőtt bejelentették, hogy ideiglenesen leállítják a termelést. Ennek következménye pedig aranyhiány lesz, amely akár hosszú hónapokig is eltarthat.

Az alapvető közgazdasági elmélet értelmében azt gondolhatnánk, hogyha a kereslet óriási, a kínálat viszont szűkös, az ár folyamatosan növekszik. A helyzet viszont az, hogy az arany esetében ez másként alakult. A már fentebb említett arany ETF-ek árváltozásai hatással vannak a fizikai arany árfolyamára.

A JM Bullion, amerikai székhelyű nemesfém kiskereskedő jelentette, hogy az ügyfelek megrendelései 15 napot késnek, emellett pedig bevezették a minimális rendelési mennyiséget csakúgy, mint az Apmex.

A BullionStar szingapúri nemesfém kiskereskedő már ott tart, hogy prémiumot fizet annak, aki visszaviszi az aranyat és az ezüstöt, így megtudja újítani a készletét. Az egyik elemzőjük Ronan Manly úgy vélte, hogy “a fizikai aranypiacon és a képernyőn látható árak között óriási a különbség.” A digitális piacok kezdenek elszakadni a fizikai arany valós keresleti és a kínálati függvényétől.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük