Már a Vöröskereszt is blokklánc-technológiát használ
A Nemzetközi Vöröskereszt spanyol tagszervezete bevezette a blokklánc-alapú segélyezési rendszert, amely zéró-tudás technológiát használ az érzékeny adatok védelmére.
A spanyol Vöröskereszt bevezetett egy blokklánc-alapú segélyezési platformot, amelynek a célja elsősorban a segélyezettek adatainak védelme, illetve az átláthatóság javítása.
A rendszer zéró-tudás bizonyítást használ az adományok ellenőrzésére anélkül, hogy felfedné, ki kapja azokat. Francisco López Romero, a spanyol Vöröskereszt technológiai igazgatója elmondta, a blokklánc-technológia segítségével az adományozók meggyőződhetnek arról, hogy adományaik hatást gyakorolnak, közben pedig nem sértik a segélyezettek magánéletét.
A platform a papír alapú munkafolyamatokat digitális segélykreditekkel váltja fel, amelyek ERC-20 tokenek formájában mobilos tárcákban tárolódnak. A kedvezményezettek ezeket a tokeneket QR-kódok segítségével költhetik el a hivatalos helyi kereskedőknél.
Nem kellene, hogy választaniuk kelljen a segítség és a magánéletük védelme között azoknak, akik segítséget kérnek.
– mondta Romero.
A technológia mögött álló barcelonai partner, a BLOOCK a közlemény szerint kriptográfiai bizonyításokat rögzít az Ethereum blokkláncán anélkül, hogy személyes adatokat tárolna a hálózaton.
Miért pont az Ethereum?
Lluís Llibre, a BLOOCK vezérigazgatója elmondta, hogy a platform lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy „a blokklánc-technológiát tanúsítási és bizalmi rétegként használják anélkül, hogy maguknak kellene blokkláncot fejleszteniük vagy kezelniük.”
A blokklánc-hálózat választásának magyarázataként Llibre elmondta, hogy azért az Ethereumra esett a választás, mert ez a legszélesebb körben elismert és bevált nyilvános blokklánc. A cég vezérigazgatója hozzátette, Buterin hálózata hosszú évek óta bizonyítja a biztonságát.
Llibre azt is elmagyarázta, hogy az ERC-20 segélykreditek a résztvevő kereskedők ellenőrzött hálózatán belül válthatók be, kezdetben egy szupermarketláncban, majd a működési megbízhatóság megerősítése után a hálózat kiterjesztésével.