WC papírba fektette Vitalik Buterin vagyona egy részét

Vitalik Buterin Ethereum alapító nem bízta a véletlenre öregkora gazdag semmitevését ugyanis ether (ETH) vagyona egy részét dollárba, euróba és egyéb márkájú WC papírokba fektette. Úgy 700$ környékén szállta meg a múzsa és késztette ETH eladásra, az ár körülbelül félúton helyezkedik el a mindenkori ETH csúcsárhoz képest. Twitteres önvallomásából az is kiderült, hogy 2017 óta nem vásárolt Bitcoint (BTC).

“*Én* ETH-et adtam el ~700$-on, úgy körülbelül félúton a csúcshoz képest (pontosabban eladtam és eladományoztam). Az *ethereum alapítvány* ~1200$-on adott el, az ment a fejlesztőknek és pályázatokra.” – Vitalik Buterin, Twitter

Hogy pontosan mekkora összegről van szó, az nem derült ki. Annyi viszont tudott, hogy az Ethereum Alapítvány mintegy 70 000 ETH tokentől szabadult meg ~1200 dolláros áron, ami mintegy 24 milliárd forintot jelent mai árfolyamon.

Buterin motivációja se nyilvánvaló arra, miért szabadult meg ETH vagyonától és még csak nem is biztos, hogy jól tette. Különösen, ha figyelembe vesszük az Ethereum blokklánc platformra alapuló DeFi körüli felhajtást és hogy az ETH ára január elseje óta több mint a triplájára nőtt miközben egy potenciális 2017-hez hasonló bull run lóg a levegőben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük