Ki is használja valójában a DeFi appokat és mitől nagy az aktivitás?

Egy a ConsenSys Codefi által most megjelentetett új jelentés azt mutatja, hogy a DeFi aktivitás nagy része az úgynevezett “super userektől” származik.

Az üstökös szerű felemelkedése az Ethereum platformoknak, mint a Compound és az Uniswap a decentralizált pénzügyet a kriptoökoszisztéma közepére és egyúttal élére helyezte 2020-ban.

A Codefi, a ConsenSys Ethereum szoftverfejlesztő cég leányvállalata által publikált új jelentés most azt fedte fel, hogy mennyi egyedi felhasználó aknázza ki a decentralizált pénzügyi szolgáltatásokat. A DeFi alkalmazásokban lekötött kriptók értéke megháromszorozódott április óta mindössze három hónap alatt. Azonban a jelentés azt emeli ki, hogy ennek az aktivitásnak a nagy része nem új felhasználóktól származik.

A jelentés egyik központi kérdése azt taglalja, hogy “DeFi felhasználók kihasználják-e az Ethereum alapú DeFi protokollok interoperabilitását? Ahhoz, hogy ezt a kérdést meg tudják válaszolni, a jelentés készítői pontosan 79648 címet vizsgálták meg. Ezek a címek valamilyen interakcióban álltak a DeFi okosszerződésekkel 2020 második negyedévében. Az Ethereum amúgy idén júniusban túllépte a 100 milliós egyedi címet. Az aktív címek használata pedig 118%-ot emelkedett az év eleje óta.

DeFi

Kik is használják a DeFi appokat valóban?

A jelentés megállapítása szerint a felhasználók összesen 1.2 milliárd dollár értékben helyeztek el ETH-t és egyéb Ethereum alapú tokeneket DeFi alkalmazásokba. Azonban ezek közül csak 1884 felhasználó volt, akik 100 vagy annál több tranzakciót kezdeményeztek egy negyedév alatt. A felhasználói aktivitás másik mérőszáma a riportban az volt, hogy felhasználók nagy többsége csak egy DeFi platformhoz marad hűséges, és csak nagyon ritkán használnak más DeFi appokat.

Ha összehasonlítjuk az átlagos felhasználókat a “super userekkel”, akkor azt emelhetjük ki, hogy a super userek átlagosan legalább 2-3 különböző DeFi protokollt használtak. Az Uniswap ért fel a dobogó csúcsára a super userek tekintetében. 1625 aktív felhasználójuk sorolható ebbe a kategóriába egy negyedév alatt. A dobogó második fokát pedig a Kyber Network foglalta el 916 super user-rel, a harmadik pedig a Compound lett 367 felhasználóval.

A jelentés azonban arról nem közölt információt, hogy ezeknek a super userek-nek a számlája milyen nagy volt. Mindenesetre az biztosan megállapítható, hogy a Compound mostani kirobbanó formáját nem az új felhasználók idecsábítása okozta. Hanem inkább a régi felhasználók lettek sokkal aktívabbak a DeFi alkalmazások használatában.

Tehát az ökoszisztámában már eddig is tevékeny felhasználók növelték az aktivitásukat. Erre a megoldás az lehet a jelentés készítői alapján, hogy fókuszálni kell a DeFi alkalmazások dizájnjára, felhasználói élményére és az edukációra. El kell kerülni azt a kockázatot, hogy a decentralizált pénzügy kipukkadjon mint egy buborék, hanem inkább egy hosszútávú növekedésbe forduljon át.

Az adatok azt sugallják, hogy a fellángolás most még megmaradt a már létező közösség falain belül. Konklúzióként elmondható, hogy az innovációk azt a ‘kockázatot’ futják, hogy a növekvő adoptáció megmarad a már most is aktív DeFi felhasználói közösségen belül. Tehát a végső célnak annak kell lenni, hogy szélesíteni kell a közösséget, és aktív felhasználóinak a számát még tovább kell növelni”, zárták a Codefi jelentést a tanulmány szerzői.