1 milliárd dollárnyi bitcoin pozíciót vásárol a Grayscale anyavállalata

A világ legnagyobb kriptovaluta eszközkezelő befektetési cége, a Grayscale Investment mögött álló társaság, a Digital Currency Group nemrégiben úgy döntött, hogy tovább erősíti bitcoinban a pozícióit. Ezt mutatja az a döntés, amellyel a Digital Currency Group vezetése jóváhagyta, hogy 1 milliárd dollár értékű részvényt vásároljon a cég a Grayscale Bitcoin Alapjában. Október 20-án jelent meg erről egy sajtóközlemény. Ebből kiderült, hogy a korábbi 750 millió dollárról 1 milliárd dollárra emelték a jóváhagyott összeget.

A Digital Currency Group bejelentése nem jelent egyértelmű vásárlási szándékot

Azaz mostantól a Digital Currency Group meg fogja háromszorozni pozícióit, hiszen október 19-én még “csak” 388 millió dollár értékű Grayscale Bitcoin Alap részvénye volt. A cég közleménye azt is taglalja, hogy készpénzállományt fognak felhasználni a részvények megvásárlásához, amelyet a nyílt piacon fognak majd végrehajtani. Az is megerősítést nyert, hogy minden az értékpapírok kereskedelmére vonatkozó amerikai törvénynek megfelelően történik majd. Emeljük azonban ki a tényt, hogy ez most csak egy jóváhagyás a Digital Currency Group vezetésének részéről. Tehát semmiféle kötelezettséget nem jelent, bámikor módosítható vagy törölhető a tervezett tranzakció, ahogy az időpontjáról sincs jelenleg megerősített információ.

A bejelentés

A Digital Currency Group a Grayscale anyavállalata, amely a világ legnagyobb digitális eszközkezelője, a cikk írásakor közel 55 milliárd dollárnyi eszközt kezelnek. Ebből a Bitcoin Alap képvisel több mint 40 milliárd dollárt. Így érthető az is, hogy miért mozog a bitcoin árfolyama azonnal, ha a Grayscale bármit bejelent. A befektetési vállalat legfontosabb célja jelenleg az, hogy tőzsdén kereskedett befektetési alappá váljanak. Ennek érdekében már be is adták a megfelelő hatóságokhoz a kérelmeket. Illetve szerződést kötöttek a New York-i óriásbankkal, a BNY Mellonnal számlavezetési és adminisztratív feladatok végrehajtására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük