10 leggazdagabb ember összvagyona meghaladja a világ 85 legszegényebb országának GDP-jét

Tovább növekszik a jövedelmi egyenlőtlenség és egyelőre nem látszik megállni ez a trend. Ahogy korábban is írtunk már róla, 2019-ben a top 500 leggazdagabb személy vagyona 25%-al nőtt mindössze egy év leforgása alatt, ezzel is növelve az egyre mélyülő szakadékot a gazdagok és a szegények között.

Most pedig a Learnbonds számította ki az IMF októberi becsült adatai alapján, hogy 2019 év végével a világ top 10 leggazdagabbjainak vagyona több, mint a legszegényebb 85 ország GDP-je összesen – előbbi 858,1 milliárd USA dollár (253 billió forint), míg utóbbi 813,5 milliárd USA dollár (240 billió forint) a jelentés alapján.

Hogy kontextusba tudjuk helyezni ezeket a számokat, érdemes az alábbi ábrát tanulmányoznunk. Ezen először is azt láthatjuk, hogy a szupergazdagok összesített vagyona meghaladja Szaúd-Arábia 2019-es GDP-jét (779 milliárd USA dollár). A közel-keleti ország a 18. legmagasabb GDP-vel rendelkezik, köszönhetően annak, hogy a világ egyik legjelentősebb olajexportőre.

A diagrammon azt is megfigyelhetjük, hogy az afrikai országok GDP-je összeadva (2400 milliárd USA dollár) is kevesebb, mint háromszorosa a top 10 milliárdosénak. A leggazdagabb afrikai ország Nigéria, mely a GDP rangsoron a 27. helyet foglalja el, azonban nem éri el a top 10 összesített vagyonának felét sem a maga 446,5 milliárd USA dolláros GDP-jével.

A leggazdagabb a leggazdagabbak közül az idei februári adatok szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója a maga több, mint 125 milliárd USA dolláros vagyonával, mely több, mint a legalsó 128 ország GDP-je a listában. Megtalálható még a listán azonban Bill Gates, a Microsoft alapítója (112 milliárd USA dollár, második hely) és Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója is (78 milliárd USA dollár, hatodik hely).

Itt egy érdekes diagram arról, hogy a top 10 vagyona mely országok GDP-jéhez közelíthető a leginkább:

Ezek az adatok természetesen nem azt jelentik, hogy a leggazdagabbak képesek lennének felvásárolni egész országokat a széfjükben lévő pénzükkel – ezek általában saját vagy más cégek részvényeiben vannak, azaz erősen függenek az adott vállalat teljesítményétől. Bezos vagyona például nagyon nagy részben Amazon részvényekben van, tehát ha a vállalat teljesítménye valamiért elkezdene drasztikusan csökkenni, az Bezos személyes vagyonán is látszana.

>>>Válts stabilcoinokat a CoinCashnél! Kattints a részletekért!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.